1973. március 8. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
146
f re, azzal a tudattal és felelősségérzettel azonban, hogy jobb és * < hatékonyabb munkára kell, hogy ösztönözzenek bennünket a megoldásra váró jelentős feladatok, a munkánkban még meglévő hibák és hiányosságok. Sok tennivalónk van még a IV. ötéves terv célkitűzéseinek maradéktalan teljesítése érdekében. Elég utalni arra, hogy, 1974-75-ben, két év alatt, majdnem annyi lakást és kb. háromszor annyi kereskedelmi és szolgáltató létesítményt kell felépítenünk, mint az azt meg°lőző 3 évben. Ezt csak körültekintő előkészítéssel, szervezett és megf°lelően koordinált munkával, az összes érdekeltek szors együttműködésével lehet megvalósítani. Nagy feladatok várnak még megoldásra ez egészségügyi ellátás, az intézmény-fenntartás, a lakóházfelujitás, a közműellátás, a közlekedés gondjainak enyhitécében. Fel kell épitpni a délbudai áruházat, el kell kezdeni a dél« Pesti kórház építését. Az elkövetkező időszakban fokozottabban kell törekedni arra, hogy már meglévő eszközeinkkel nagyobb szigorúsággal, takarékosan, fegyelmezetten és célszerűen gazdálkodjunk, és lehetőleg minél többet valősitsunk meg belőlük. Erre szüksé van és lehetőségünk is van rá. Nem kisebb feladat azonban a beruházási tevékenység fejlesztése a feladatok jobb elhatárolása, a testületi és személyes felelősség érvényesítése sem. A jelenleginél koncentráltabban és cálszerübcen ► kell a fejlesztése, a felújításra, a lakóház- és intézmény-fenntartásra rendelkezésre álló pénzeszközöket és kapacitásokat felhasználnunk. Nagyobb intenzitással ás szervezettséggel kell folytatnunk az V. Ötéves tervidőszak jó előkészítését, úgy, hogy a főváros jogos igényeinek megfelelően lényegesen növekvő feladatok és na— gyofcb célok teljesítésére kell felkészülnünk. * Miután a lakások és a kaDC30lódő létesítmények, valamint más ő ^ fontos objektumok építésbe való felkészülés több évet v«sz igényI M JgM