1971. október 29. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

481

szükség van a Közlekedési Főigazgatóság, a BKV, a Mezőgazdasági Főosztály, a termelőszövetkezetek, az Oktatási Főosztály, az Igazgatási Főosztály, az azok­hoz tartozó intézmények, továbbé a sajtó, a rádió és a televízió, valamint az újságok segítségére. Ezt a témát Budapest majdnem minden polgárának témájává kell tenni. Legyen minden városi polgárban annyi önérzet, hogy má& városokat is látva a saját városukat becsüljék meg annyira, hogy annak tisztántartáséban tevékenyen közreműködjenek. Más, nem a Fővárosi Tanács felügyelete alá tarcozó szervek is sokat tehetnének ezen a téren, gondolok itt a M/V budapesti igazgatoségéra. A pálya­udvarokon igen nagy forgalom bonyolódik le. Gondolok a sportlétesitmányekre, ahol szintén sok ember fordul meg, gondolok a MÉH-re, a Melléktermék- és Hulladék­gyűjtő Vállalatra, de ez a téma minden, a közlekedés­ben résztvevő szervezet és véllalat témája. Végső soron az egész társadalmat kellene megmozgatni, a kerületi szerveket, a szakszervezeteket, a KISZ-t, az Úttörő Szövetséget, az összes társadalmi szervek támo­gatását meg kell nyerni, mert csak közös összefogás­sal lehet ebben a témában előrejutni. A Végrehajtóbi­zottság úgy határozott, hogy mind társadalmi, mind gazdasági téren megfelelő intézkedéseket tesz, a Fővá­rosi Tanács szakigazgatási szervei intézkedési tervet készítenek, és ennek alapján indítja meg a Végrehajtó- bizottság a szükséges társadalmi mozgalmat. Ez a moz­galom kapcsolódhat a százéves, centenáris ünnepségek­hez, de nem szabad kampány jellegűnek lennie. Nem ele-

Next

/
Oldalképek
Tartalom