1971. július 13-14. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

784

I A sportcsarnok fölépítéséről szólva elmondja, hogy az MTS.- a főváros összefogása ellenére - nem tekintette feladatának a terv megvalósítását. A Népiig#t átalakítása - véleménye szerint - osak fokozatosan történhet. A gázfűtés bevezetést s fürdőben nem fogadható al, mert azt télen is üzemeltetni kell. A vásárváros elhelyezésének kérdésében még nem döntöttek. Tóth eivtárs javaslatát illetően közli,,hogy a helytelennek Ítélt mondatot célszerű kihagyni teljes egészében. A Római part rendezési terve elkészült, de anyagi eszközök hi­A Délpesti kórház problémájával kapcsolatban további türelmet kér, a vizsgálatot még nun fejezték be. A budapesti nagy«u.-uuáz megépítésére az V. ötéves tervben ke­rül sor. A felújítások aránya behatárolt a szükséges munkák elvégzése miatt. A XXI,kerület városközpontjának III. ütemprogramja jelenleg készül, uj gyógyszertár felépítését pótlólag beleveszik. Az iskolai ellátottság problémáját 1974. végén felülvizsgálják. ^ Végváry elvtárs észrevételét helyesnek tartva utal arra, hogy a lakásépítés egész területén sok a probléma, a részletek ki­munkálása azonban a végrehajtó szervek feladata. A gáztüzelés bevezetése iránt olyan nagy az igény, hogy azt nőm kell nép­szerűsíteni. A Hungária ut rekonstrukolója során rendezik a Thököly úti kereszteződést is. | A Lipótváros ápltásánsk ügye a döntőbizottság előtt van, a 43. Állami Építőipari Vállalat nem hajlandó a kivitelezést meg­kezdeni. ■ ^ J L ’ ^A - —1

Next

/
Oldalképek
Tartalom