1971. július 13-14. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
583
el egybehangzólag és kizárólag az építőipart. Igen sok és bonyolult oka van a beruházási árak gyors emelkedésének. Az első ilyen mindjárt a modern technológia, amivel építünk, mert az jóval drágább, mint a hagyományos. A Vörösmarty-téri művelődési központban például előre gyártott válaszfalakat használtak fel kb. 2,5-szeres költséggel a hagyományos, lyukas téglákból építettel szemben. Az áremelkedések másik oka, ami terminus technikus szerint úgy neveznek, hogy "begyűrűző anyag" áremelkedések, azaz a különböző anyagárak felemelik magát a beruházási költségeket is. Az épitőipar igen sok külföldi anyagot hasznai, és ez is emeli tulajdonképpen a költségeket. A harmadik, kétségtelenül areaelő tényező beruházók és tervezők különleges kívánságai: elég sok van ilyen. A negyedik effektiv áremelkedési tényező, ami kétségtelenül fennáll, és egy példát is hoznék rá; ahol én dolgozom, ttott kb. 100C lakás és többszáz iskola és óvoda épüI letet vizsgáltunk felül, reprezentatív módon, olyanokat, amelyek abszolúte ugyanolyanok, tehát 63-70-ben befejeződtek, ugyanolyan tipusuak, és ugyanazokkal az anyagokkal készültek. A la( kásnál terven felül, mert ott eg„ bizonyos tervezett áremelkedés jelentkezik, 3 év alatt 18-12 %-os skálán, ami már kétségtelenül áremelkedés. Ez már az építőipari áremelkedés. Iskolánál, óvódánál, még erősebb, 19-40 %-os áremelkedés mutatkozik terven felül. i Felvetődik a kérdés: várható-e az, hogy megáll az áremelÉ kedés? Szerintem nem fog megállni, mert a kereslet-kinálat viszonya köztudott, nevezetesen hogy a kereslet jóval nagyobb, » 191 ..... : - ... r n \ ■ -57-