1971. július 13-14. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
127
A TANÁCSI FEJLESZTÉSI ALAP BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK, VALAMINT A VÁLLALATI FEJLESZTÉSI ALAPOKNAK ALAKULÁSA A IV. ötéves előzetes tervjavaslat tárgyalása során a Fővárosi Tanács 1970. október 20-i ülésén a központi szervek fejlesztési szintjét 25.397, a kerületi tanácsokét 577, tehát együttesen 25.974 millió Ft-ban állapította meg. Ez az együttes összeg a népgazdasági tervhez az Országos Tervhivatal és a Pénzügyminisztérium által a Fővárosi Tanács fejlesztési alapjaként számításba vett 25.639 millió Ft-os volument 335 millió Ft-tal túlhaladta. A különbséggel kapcsolatban a Fővárosi Tanács olyan határozatot hozott, hogy abból 200 millió Ft fedezetét bankhitel felvételével, 135 millió Ft-ot pedig a saját bevételeknél elérendő többlettel kell megalapozni. ■ A IV. ötéves előzetes tervjavaslat összeállítását követően az Országos Tervhivatal és a Pénzügyminisztérium számításaikat pontosították. Ennek során a la- * kossági építési hozzájárulást - minthogy ennek rendeltetését a 2028/1970. (X. 20.) Korm. sz. határozat elsődlegesen a lakásépítések kivitelezési költségeinek emelkedéséből adódó többlet költségek fedezeti forrásaként állapította meg - a fejlesztési alap forrásai között figyelmen kivül hagyták, illetve ennek pótlására a célcsoportos feladatokhoz biztosítandó állami hozzájárulás összegét felemelték. Növelték az egyéb beruházásokhoz biztosítandó állami hozzájárulást Is a népgazf { daságl tervben számított bankhitel esedékes törlesztési összegének fedezetéül. Mindezek a körülmények - az előterjesztésre kerülő IV. ötéves tervjavaslatban előirányzott feladatok megvalósításához szükséges fedezet megalapozása érdekében - szükségessé tették részletes bevételi forrásszámltás elvégzését. E munkában messzemenően szem előtt tartottuk az 1044/1970. /X. 15. / Korm. sz. határozatot, amely a tanácsok gazdálkodásának továbbfejlesztésére vonatkozó elvek alapján meghatározta a tanácsok gazdálkodási körének ellátásához szükséges pénzalapok körét, valamint azokat a szempontokat, amelyeket figyelembe véve szűki .jflNK&taí i kSÁMafr ——----------------- . — ..........~'M■- 9 1