1971. július 13-14. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
124
► 519 millió Ft, mely a fejlesztési alap és a fenntartási költségvetés gazdálkodásának biztonságos viteléhez szükséges. A számítottnál nagyobb mértékű ármozgások esetleges bekövetkezése miatt is indokolt a tartalék képzése. Egyes fejlesztési célkitűzések - a tartalékképzés mellett is - meghaladják a IV.öt- éves előzetes tervben szereplő célkitűzéseket /pl. az óvodai férőhelyek számának növekedésénél jelentős a kerületek és vállalatok összefogásának utján megvalósítandó fejlesztés és az üzemi óvodai férőhelyek bővítése/. Ugyancsak jelentős a IV. ötéves előzetes tervben előirányzotthoz képest a tanácsi építőipari vállalatok volumennövekedése /a különböző támogatások következtében/. A lakossági ipari-, kereskedelmi- és áruszállitási szolgáltatások terve már a központilag egyeztetett szolgáltatásfejlesztési alap figyelembevételével kerülhetett kidolgozásra. Az ötéves tervet érintő változások mellett meg kell említeni az éves tervek, igy az 1971. évi terv eltérését az ötéves terv azonos évének ütemétől. Az eltérések okai elsősorban abból adódnak, hogy az éves tervek részletesebb, az ötéves tervekben nem szereplő tényezőket is tartalmaznak /pl. a fejlesztéseknél előző évi maradványok, áthúzódások összegei, stb. / és az időközben hozott döntések eredményei is beépülnek az éves tervekbe. /Pl. ujabb forrásnövelések, feladat átvételek-átadások, stb./. Ilymódon - a célkitűzések azonossága mellett - a további Időszakok éves tervei is eltéréseket fognak mutatni az ötéves terv évenkénti előirányzataitól. A Kormány 2.026/1970./X. 17. / sz. határozata a termelő és kereskedelmi vállalatoknál középtávú tervek készítését rendelte el. A Kormányhatározat végrehajtásaként az 503/1971. sz. elnöki utasítás felhívta a szakigazgatási szervek veze- t tőit a vállalati tervmunka riicgfelelő támogatására, majd a VB. elnöke és a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának titkára hivta fel a szakigazgatási szervek vezetőit a vállalati középtávú tervkészítés során a gazdasági és társadalmi szervek „ együttműködésének biztosítására, a SZOT Elnökségének irányelvei alapján. A tanácsi vállalatoknál a középtávú tervkészitést fentiek alapján végzik. A szak- ✓ igazgatási szervek a vállalati tervmunka megalapozása érdekében tájékoztatást -> adtak a főváros demográfiai adatainak, munkaerőhelyzetének számított alakulásé■: Á2M