1970. október 20. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
148
„ _ • M ~~ —mmm -I 3ÜD«P5ST FlVmlOS TAKÁCSA VÍ&HSHaJTŐ BIZOTTSÁGA • Tárgy: Budapest és környéke általános r^ndazési t*rvénsk felül vizsg-' lata. T. T a n á c s ! Budapest és kornyék? általános r ndazési r-rvének felülvizsgálatára, valamint a térül-^felhasználári t^rvr? vonatkozó 3lőt?rjssztést a Végrehajtó 3izottság l97o. január 7-án tartott ülésén jóváhagyta* a felülvizsgált általános r'ndozéai t“rv'+ az lo27/196o. /XI.4./ Korm.számú hat rozat 4, pontja alapján jóváhagyás céljából a ICor- ■njgjttg mány * lé kell terjeszteni. az építésügyi ás városfejlesztési miniszt r, valamint a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága kormányhoz benyújtandó együttes “Itterjesztésének, a kormlny-határozat szövegének és mailéklsteinek t rvszotét a Végrehajtó Bizottság l97o. szeptember 2. napján tartott ülésén tárgyalta és azt kiegészítésekkel elfogadta. Utasitorta ügyben Elnökét, hogy az ?lőt?rj?sztést és mellékleteit a Fővárosi Tanács által történt elfogadás után - az építésügyi és városfejlesztési miniszterrel együtt - jóváhagyás ^ á céljából terjasr.z? a Kormány elé. Az együttes előerjesztést és mellékleteit - a T. Tanács elé terjesztéssel *gyidőb?n - egyezt“tni kell a minisztériumokkal /országos hatáskörű sz'rvokk“l/, valamint a Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságával. h tervezeteket azzal terjesztem a T. Tanács elé, hogy S: iK ■ I