1970. június 23. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
55
“ ---■ . Célcsoportos beruházások ! Lakásépit és A Fővárosi Tanács 1969* évi terve 5*400 bér- és szövetkezeti lakás befejezését irányozta elő. Ezzel szemben az építőipar 5*670 lakást a- dott át műszakilag; ebből 2.931 szövetkezeti, 2.739 tanácsi rendelkezé- sü. Annak ellenére, hogy a tanácsi bér- és szövetkezeti lakások háromnegyed részét már a házgyárak építették, a lakásátadások üteme nem lett egyenletesebb. Az építőipar 1968-ban a lakások 40 %-át, 1969-ben pedig több mint 55 %-át adta át az év utolsó negyedében. Ez jelentősen késleltette a lakhatási engedélyek kiadását, ezért a használatba vételt kimutató statisztika adatai - a műszaki átvétel kedvező alakulásával szemben - visszaesést mutatnak. A műszakilag átvett 5*670 tanácsi-szövetkezeti lakással szemben ugyanis a lakásoknak ennél a kategóriájánál csak 3*746 lakásra adtak ki használatba vételi engedélyt* így a fővárosban 1969*évben használatba vett állami és magánerőből épült összes lakásszám (10.271) Is 18 %-kal volt alacsonyabb, mint 196&-ban, s a visszaesés az állami erőből épített lakások átadásánál jelentkezett. A tanácsi- szövetkezeti lakásátadás Liteme :----------L akás Megoszlási átadott Megnevezés jv ar 4*943 lakas megoszlása (%) [--------------------------------------------------------------I . félév 1.848 32,6 27,4 III. negyedév 695 12,3 28,8 IV. negyedév 3*127 55.1 43,8 Együtt 5*670 .100,0 100,0 ► ________________________________________________________________ L w ■■■■■■■ .i ... — ■* * A lakásátadások időbeni összetorlódásának, a feladatok kampányszerű jelentkezésének, valamint az átadás-átvételi eljárás során feltárt hibák késedelmes kijavításának következményeként zavarok jelentkeztek a lakásgazdálkodási tevékenységben is. 1970. I. 31-én az 1969* évi terv szerint elosztott lakásokból 2.832 még nem volt beköltözhető. ' I ^ #S ~~;<• •'! --------~r—■ : '■......................... ...................: ------------- ---------------------- ^ M J I