1970. március 17. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

60

- ioA ­lévő program ia azt mutatja, hogy a felépített lakások mintegy 20 százalékát kell a IV. ötéves terv időszakában lebontani. Hi­szen egy sor olyan területen is bontani fogunk, ahol még nincs konkrét épitési tervünk, de ahol a lakások szociális szempontból nem megfelelőek. így kerül sor majd az újpesti Károlyi-uradalom terü­letén lévő 150 lakás lebontására, a X. kerületben a Jászberényi-ut kornyékén és még valahol, egy nagyobb település lebontására. É3 a belterületen is fel fogunk számolni területeket. Ehhez kérünk hozzájárulást, mert a program lebonyo­lítása nem a Tanács kizárólagos joga és kötelessége, hunem az egész kormányzattól segítséget kell kérnünk. Kifejtettük azt is, hogy .a közlekedésben - 1970-et is beleértve -, olyan radikális fejlődést kell elérnünk, amely a kor szükségszerű követelménye. Ezt jelenti részben a kelet-nyu­gati Metró el3Ő szakaszának felépítése, az Ó3zak-déli Metró épí­tésének megkezdése, az a bizonyos felüljáró-program: Amikor ezt a programot először három éve kidolgoztuk, úgy nézett ki, hogy minimális erőfeszítéssel, évenként egy felül­járót tudunk épiteni. Jelenleg pedig az a helyzet, hogy 12 felül, illetve aluljárót, vasúti kereszteződést szüntettünk meg a IV. ötéves tervben és ezenkivül a Metró összefüggésében olyan közlekedési csomópontok gondjait oldjuk meg, mint a Batthyóny-tér, a Moszkva- tér stb. ío

Next

/
Oldalképek
Tartalom