1969. december 16. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
70
[ ^ - 64 jatlankezelő vállalatok amortizáció utján képzett összegűi csak mintegy 6 millió forint összeget jelentenek. Javasoltuk ezért illetékeseknek, hogy a lakóházjavitási alapnak 2 vagy 2,5 %-& fejlesztési célokat szolgálhasson. Ez az évi mintegy 30 millió forint már 1970. évben is lehetőséget nyújt az alábbi legfontosabb fejlesztési feladatok megvalósitására. 1. XII. kerületi 1KV A Németvölgyi úti telepen a központi, műhelyen kivül a központi irodák is elhelyezésre kerülnek. 2. XI. kerületi IKV A központi műhely túlzsúfoltsága, a központi irodák különböző helyen lévő szétszórtsága indokolja a fejlesztést. 3. Központi munkásszállás létesítése Az ÉVM-PM engedély alapján 10 millió forint erejéig munkásszállás építhető és ennek megvalósítását a VII. kerületben tervezzük. Fenti nagyobb létesítmények megindításán kivül 1970. évben tervezzük még a XIV. kerületi és a IV. kerületi Ingatlankezelő Vállalat uj székház építésének a megkezdését. Az épitési beruházásokon kivül 1970-ben is igényként jelentkezik a kerü- leti ingatlankezelő vállalatok gépesítésének a fokozása, a háztömbfelügye- 1 őségok takarító gépekkel való ellátása, a szállítási eszközök megfelelő szinten tartása miatt gépkocsik beszerzése. Az épitési és gépbeszerzési szükséglet évi mintegy 40 millió forint, amely az amortizációból és a lakóházjavitási előirányzat bizonyos hányadából, valamint az 1969. évi maradványból biztosítható. Közmű és mélyépítés i A közmű és szolgáltató vállalatok 1969. óvi tervelőirányzataikat általában túlteljesítik. Az 1970. évben - az igények további növekedésével : zámolva - a lakosság szükségleteinek jobb mennyiségi és minőségi kielégítse a cél. I