1968. szeptember 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
232
f , Foglalkozik a nevelőszülői hálózat fejlesztésének lehetőségeivel, esetleg szükségesnek tartja, hogy a.nevelőszülői feladat ellátását az állam munkaviszonynak ismerje el. Nagy jelentőségűnek tartja azt a határozatot, hogy a gyermekek 3-tél 18 éves korukig egy intézet keretében nevelkedhetnek. Jó leime, ha 3 éves korban sem kellene a kisgyermeknek intézetet, környezetet változtatnia. Szükségesnek tartja, hogy az állami.gondozott gyermekek életét az intézetből valé kikerülésük után 13. életévüket követően is az állam figyelje és segitso. Felhívja a figyelmet az ezen a területen jelentkező utógondozás szükségességére. Befejezésül indokoltnak tartja, hogy az előterjesztés nyilvánosságra kerüljön, mert alkalmas arra, hogy az e kérdésben nagyon szükséges társadalmi felelősséget felébressze. I.lüller Károly hozzászólásában foglalkozik azokkal az okokkal, amelyek az.állami gondozás iránti igény évről évre növekvő mér- tekét előidézik. Véleménye szerint fontos lenne olyan helyzet kialakítása, amelyben a társadalom, a munkahelyi és lakóközösségek elitélik és fellépnek az olyan szülők ellem, akik a szülői kötelezettséget az államra igyekeznek áthárítani. Ennek érdekében indokolt lenne a fokozottabb adminisztratív intézkedés elrendelése is. Ismerteti a XIII. kerületben folyó gyámhatósági és gyermek- védelmi munkát. Indokoltnak tartja a gyámhatósági feladatokat végző ügyintézői létszám növelését a munka minőségi szonvonalának emelése érdekében. Szükséges lenne függetlenített, hivatásos pártfogók munkába állítása, mert a társadalmi pártfogók lelkesek ugyan, azonban a munka nagy mennyisége meghaladja erejüket. A gyermekvédelmi munka egyik fontos tényezőjének tartja az óvodai nevelést,amelynek azonbam az óvodai férőhelyek korlátozott volta határt szab. Ezért javasolja, * hogy pld. az uj lakótelepeken ne 1-től 3 szintes óvódáfcat és iskelák&t, hanem nagyobb befogadó képességű épületeket létesítsenek. Szükségesnek tartja a továbbfejlesztést a hetes nevelőotthonok.létesitése, valamint a nevelőszülői hálózat fejlesztése területén. Javasolja a jelentés elfogadását és,az abban foglalt elvek következetes végrehajtásának ellenőrzését. Korach Marcell a gyemekvédele* legfontosabb területeként a veszélyeztetettség megelőzését enliti. Ennek érdekében végzett anyai nevelést nagy jelentőségűnek tartja. Kiemeli a munkahelyek s a vezetők e területen jelentkező feladatait. K ; ' ‘"‘A 7 k [ ' ' ' __________ v i