1968. szeptember 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

223

f ennek a pontnak a beiktatását azért is javasolom, mert mint láttuk, nem túlságosan sokat biztosit ez a rendelet és nem olyan egyszerű sokat tenni a levegő tisztaság érdekében; en> amit én javasoltam, az viszont nagyon egyszerűen mind/beruhá­zás, minden pénz nélkül megvalósítható lépés lenne, csak arról van szó, hogy a meglévő füstmentes tüzelőanyagok fel- használására meglévő kapacitást a levegő tisztasága érdej- kében használják fel. /Taps./ Elnök: Tessék elvtársak! /Senki sem jelentkezik./ B a r t o s István: T. Tanács! Engedjék meg, hogy egypár szóval reflektáljak az elhangzottakra, talán Kádár elvtársnak arra a mondatára szeretnék reflektálni, hogy 1962-ben nagy lelkesedéssel elfogadtunk egy levegő tisztasági rendeletet. Ehhez talán azt tudnám hozzáfűzni, hogy akkor nagyon kis lehetőséggel és nagy lelkesedéssel fogadtunk el egy rendelet- tervezetet és úgy néz ki, hogy ma nagyobb lehetőségek mellett is kisebb lelkesedéssel mégis komoly lépést tettünk előre. Azok, akik ezzel a kérdéssel közelebbről foglalkoznak, tudják jól, hogy ez a lépés, amelyet most mi a Fővárosi Tanács elé terjesztettünk áiaÜH rendeletmódosítás formájában, nem kis lépés. A főváros levegőjének szennyezettségével tényleg úgy állunk, ahogy Kádár elvtárs elmondta, de most nem az van napirenden, hanem ennek a rendeletnek a módosítása, olyan formában, hogy első lépésként küszöböljük ki a rossz energiahordozók által okozott levegőszennyeződést. Ezek a munkálatok folyamatban vannak, ezt Reischl elvtárs az állandó bizottság beszámolójában A részben el is mondta, remélhető­leg ttt a jövő év végéig olyan lehetőséget teremtünk a fei- városnak ezen a területén, hogy megindulhat az a folyamat, i u... , 2zs -1 m M r —.-----------. ------------------------------ —----,------------------------te_. ,_____. ______________-_______________| f - 112 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom