1968. június 18. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
210
I k A Polgári Védelem legcélravezetőbb módszereinek kidolgozása mellett serkexült a fegálon pontosabb meghatározására is, amely szerint a Polgári Védelem az a rendszer, amely a lakosság és a népgazdaság atom-, vegyi-, biológiai- és egyéb fegyverfajták elleni védelem céljából már békében megvalósított országos méretű védelmi intézkedéseket, valamint az ellenséges atsm és más eszközökkel mért csapások utáni mentési, mentesítési és sürgős helyreállítási munkák elvégzését foglalja magában* A Polgári Védelem a.fentiek szerint megnövekedett szerepe indokolta a 2002/1966*6z*Koxn*sz*határezattal történő szabályozást, amely a Polgári Védelem legfontosabb feladataiként az ország lakosságának a támadó fegyverek hatása ellsni egyéni és ksllektiv védekezésre való felkészítését, az anyagi javak és eszközök védelmét, a vezető szervek védett munkahelyéül szolgáié létesítmények létrehozását, az ország lakosságának megbízható és gyors riasztása és tájékoztatása érdekében a figyelő és jelző, illetőleg riasztó és tájéksztaté rendszer megszervezését s végül az egyéb összefüggő feladatok ellátását határozza meg* Előadó ezen feladatokból azt a következtetést vonta le, hogy a Polgári Védelem fő célkitűzései abban állnak, hegy a rakéta-atem háború körülményei között biztosítsák a csapásak túlélésének és ezzel egyldőben az állani élet és vezetés fenntartásának alapvető feltételeit. E célkitűzések érdekében a lakosságot úgy kell felkészíteni, hegy magasfeken ismerjék a tönegpusztitó fegyverek elleni védekezés és mentés módszereif, s a legbonyolultabb viszonyok között is hatékonyan tudjanak közreműködni a termelés, a közlekedés és közigazgatás feladatainak teljesítésében* Ennek egyik eszköze a polgári védelmi tájékoztató oktatás, amelynek keretében Budapesten pl* 1970 évig kb* fél millió állampolgár ismeri meg a tömegpusztító fegyverek elleni védekezés alapvető gyakorlati kérdéseit* A Polgári Védelem szervezetének ismertetése után előadó kiemelte a tömegszervezetek - különösen a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Honvédelmi Szövetség, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, valamint a Hazafias Népfront - szerepét a Polgári Védelem feladatainak megválósitásábam* Ezt követően ismertette a Polgári Védelem területén érvényesülő alapelveket* Ezeket az alapelveket a következőkben határozta meg:- 5 -