1968. június 18. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
176
I i fővárosi intézmények meg fogják kapni és az emelt előirányzatok, valamint a már rendelkezésre álló pénzeszközök együt- txesen biztosítják már az 1968. évi zavartalan költségvetési gazdálkodást. Még egy gondolat erejéig foglalkoznék az 1967. évi költség- vetéssel, annak is inkább az 1968. évi részét érinteném, nevezetesen azt, hogy tapasztalataink olyanok, hogy költségvetési intézményeink és szerveink az uj gazdasági mechaniz/ musra minden nagyobb zökkenő és nehézség nélkül tértek át. Az első negyedév első hónapjaiban kisebb nehézségeket okozott az, hogy egyes központi rendelkezések kiadása késett, ezek a rendelkezések azonban megjelentek, ezeket a rendelkezéseket szerveink megismerték, a szükséges végrehajtási utasításokat kiadtuk, szóval azt kell mondani az első negyedév, most már inkább az első félév tapasztalataként, hogy költségvetési intézményeink, szerveink gazdálkodásának zavartalansága biztosítva van. Ezekkel a kiegészítésekkel, ezeknek a gondolatoknak jegyében kérem a t. Tanácsot a költségvetési zárszámadás megvitatására és az ott előterjesztett határozati javaslat határozattá való emelésére. /Taps./ Elnök: Javasolom, hogy tartsunk 20 perc szünetet. • j M ' ■ | ■p- 14 -15 -