1967. május 30. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
136
Lakatos Dezső: Tisztelt Tanáos! A jelentéssel kapcsolatban két kérdéssel szeretnék foglalkozni. A jelentés számokban is, táblázatokban is, szövegben is pozitiven Ítéli meg és pozitiven mutatja a vállalati nyereségbefizetést, Emlékezetem szerint 7o4 millió forint volt a tervezet és a teljesítés le ugyanannyi. Az volna a kérdésem, hogy ez a vállalati befizetés hogyan tevődött össze. A szöveges részben ugyanis azt Írják, hogy a fővárosi vállalatok eredménye ágazati szinten a közlekedés i kivételével növekedett. Érdekelne, hogy a közlekedésben milyen természetű a lemaradás, különös tekintettel az uj tarifarendszerre? Nem fejlődött, vagy tovább romlott a helyzet a közlekédés területén? A másik kérdésem arra vonatkoznék, hogy a kerületek általában a tervezet szerint teljesítették bevételüket, ettől n csak a VI. kerületben van negatív eltérés, ahol a loo százalékot nem érték el, ugyanakkor a XVII-XVIII. kerület messze tultájeei- t tette a tervezetet. Kérdezem, hogy ez tervezés1 gyengeségből, vagy más tényezőből fakadt? Ha már szónál vagyok, szeretném megmondani, hogy az anyag azt mutatja, hogy a Tanács pozitiven gazdálkodott, mert bevételei és kiadásai jól alakultak és azt hiszem, hogy helyes volt Kőmives elvtársnak az a javaslata, hogy dicséretben kelXréeze- siteni a kerületeket és mindazokat a szerveket, amelyek e pozitlve eredménynek a kimunkálásában résztvettek. /Taps./ i * 11 ^ ________________________________ ^ ^ j t - 16 -