1966. október 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

344

, r~ az á'1 landóbizottságokra vonatkozó Ir nyelveken kivül a korábban, "A tanácsdecnokrácia fejlesztése és a vezetés színvonalának emelése" cimen elfogadott tanácsi irányelvek is, amelyek többek között az állondóbizott- sagoknak a tanács testületi tevékenység vei kapcsolatos működését emel­ték ki. Elősegítette az újonnan alakult állandóbizottságok működését a Végre­hajtó bizottság elnökének az állandóbizottságok elnökei részére tartott politikai tájékoztatója a ciklus elején, valamint az a konzultáció, ame­lyet ezt követően a Végrehajtóbizottság titkára ÁB. elnüki-titkári ér­tekezleten tartott a VIII. Kongresszus iránymutatásairól. Segítségül szolgált az állandóbizottsági munkát tárgyaló tanácstagi tanulmányi anyag is. 1 ■* A vázolt elvi iránymutatások mellett nagyban elősegítette oz állandóbi­zottságok eredményes működését a Végrehajtóbizottság elnökének a szak­igaz ntási szervek vezetői részére kiadott loo/1963. Titk.sz. utasítá­sa, amely renlezte a szakigazgatási szervek és az állandóbizottságok kapcsolatát, együttműködési formáit. Megállapítottuk, hogy a tanácsi határozatoknak megfelel "en az állandóbizottságok a ciklus elején az irányelveket feldolgozták és azoknak megfelelően a szakigazgatási szer­vekkel együtt közös intézkedési tervet dolgoztak ki, illetve azokra munka- terveik elkészítésénél figyelemmel voltak. Mindezek következtében az állandóbizotts gok aktivitása mar a ciklus elején igen magas volt. Megalakulásuktól kezdve 1966. március 13-ig 487 ülést tartottak összesen 3.582 résztvevővel. Ez átlagosan 68.8 %-os részvételi arányt jelent. Működésük során az állandóbizottságok 3.892 ellcnőraíst folytattak le, és összesen 315 javaslatot terjesztettek elő. /lásd II-IV. sz. mellékletet ’ és azok elemzése a későbbiek során./ II. A Tanács testületi tcvékeavségének és az állandóbizottságok működésének kölcsönhatása. Mielőtt vizsgálódásaink eredményeképpen sorravennénk milyen témakörök­ben, és milyen módszerekkel dolgoznak állandóbizottságaink, ho yan alakultak kapcsolataik, stb. - mindenekelőtt kiemelten kívánunk "oűal­— -----­V -1

Next

/
Oldalképek
Tartalom