1965. szeptember 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
98
- 34 f biztosítsuk a magunk számára. Határozat született arra vonatkozóan, hogy a lakások felszereltsége tekintetében nem szabad engedményeket tennünk. Tehát: fokozatosan javítani kell a lakások felszereltségét, -pl. olyan értelemben, hogy ne építsünk MCsH tipuau lakásokat, de ugyanakkor a felszereltséggel együtt járó költségeket át lehet hárítani arra az emberre, aki a lakásba költözik. Arra is gondolunk, - amit eddig nem csináltunk Budapesten - hogy nagyon sok ember minőségi lakáscserét kér és kap, és otthagyja elhanyagoltan azt a lakást, amelyben 8-10 éven keresztül lakott. Elhatároztuk, hogy senkinek sem adunk uj lakást addig, sírig lakható és rendes állapotban nem adja át a lakását, és ha szükséges, kivesszük kezéből a lakáskiutaló határozatot. Senki sem kívánhatja, hogy jól felszerelt*uj lakást kapjon, a régi elhanyagolt lakását pedig az állítsa helyre, aki beköltözik az ő lakásába, és akinek eddig semmije sem volt. Ezeket a költségeket tehát, amelyeket eddig a tanács vállalt, át tudjuk hárítani. Egy-egy ilyen lakás rendbehozatala 8-12.000 forintba kerül, mert éveken keresztül talán még az ablakokat sem mosták meg, tudva azt, hogy uj lakást fog- ^ nak kapni. Végül: olyan határozat született, hogy a város bel- területén az eddiginél nagyobb mértékben törekedjünk magaeházak épi- „ tésére, - és ehhez a megfelelő felkészültséget az Építésügyi Minisztérium, a költségeket és a kapacitást pedig az Országos Tervhivatal biztosítja, összegezve: az az érzésünk, hogy a közlekedés állapotát, valamint a közmű- és a lakáshelyzetet bemutató jelentésünk nemcsak általános megértésre talált, hanem olyan érdeklődést váltott ki az állami és a pártvezetőkből, hogy azóta helyszíni szemle keretében velünk együtt megnézték problémáinkat és gondjainkat. m % |H w---------:——-