1965. szeptember 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

77

• Kost azt jelenthetem, hogy az építés a tervszerű Utemes­Xce.íX&ií&(' ' séggel folyik. Néhány helyen Jöűneglepetés ért bennünket: pl. a Blaha Lujza-téri és Rákóczi-uti részen gyorsabban folyik a munka, mint ahogyan terveztük. A szükséges kapacitást és hitelfedezetet a Tervhivataltól 1966-ra megkaptuk, Így tehát megfelelő ütemben folyhat az építkezés. Világos azonban, hogy mivel ez a szárny Budapest egész közlekedésének körülbelül csak a 7 százalékát fogja lebonyolíta­ni, ezért további vonalak épitése válik szükségessé. De hogy mikor fog megindulná ezeknek az épitése, és milyen összeggel: az függ a kelet-nyugati metró építésének Ütemétől, a megszerezhető kapa­citástól és a pénzügyi hitelkerettől, továbbá azoktól a tárgyalá­soktól, amelyek folyamatban vannak annak érdekében, hogy egy meg­határozott nyomvonalon, meghatározott technológiával és célkitűzés­sel az észak-déli irányú metró építéséhez is hozzáfoghassunk. Szeretnék foglalkozni a nagy befogadóképességű csuklós jármüvek gyártásával, valamint a jármüvek korszerűsítésének kérdé­sével. Azért mondom ezt feltételesen, mert a mai napig a csuklósi- tási programot a mi vállalataink oldották meg. Ez jó abból a szem- pontból, hogy uj jármüveink keletkeztek, de rendkívül rossz abból a szempontból, hogy ezek a jármüvek nem nagyüzemi módszerrel ke­és £ , rültek előállításra, Martiba*i. — a csuklós jármüvek előállítása elvonja az erőt a jármüvek felújí­tásától. A Minisztertanács és a Politikai Bizottság elé kerülő javas­latban kértük, hogy a vezető testületek hivják fel a minisztériumok figyelmét, hogy a nagyvállalatokkal olyan kooperációt teremtsenek meg, hogy az érintett vállalatok - ezek között benne van a Ganz —MÁVAG is - a csuklósitási program megvalósítása érdekében bizonyos •- 20/a -

Next

/
Oldalképek
Tartalom