1963. július 2. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

92

részletkérdésekben tesz intézkedéseket. El akarjuk kerülni azt, hogy csak a megtett intézkedések eredményéről és hatásáról kapjon a tanácsülés tájékoztatást, mert akkor ninc3 kontrollja arról, hogy a megtett intézkedések megfelelnek-e azoknak az alapvető cél­kitűzéseknek, amelyeket eredetileg magunk elé állítottunk. Szeretnénk elérni, hogy a tanácsülésnek, minden­egyes tanácstagnak hatékony közreműködésével úgy teremtsük meg a részfeladatok kellő összhangját, hogy a tószletkérdésekben célul kitűzött feladatok együttesen megközelítsék azokat az alapvető feladatokat, amelyeket az állami vezető szervek, vagy a párt a Fő­városi Tanács elé állítottak. Végül szeretnénk elérni azt is, hogy ha/élhatáro­zunk, vagy tervezünk, akkor a lakosság tudjon róla és a lakosság e célkitűzésekből megfelelő feladatokat vállaljon. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a lakosságnak a tervkészítés minden szintjén, a mun­ka minden ágában kezdeményező szerepe van és megfelelő erővel hat­hat akkor, ha a tervkészítés jelentőségét megértik azok, akik a tervvel dolgoznak és megfelelő erőt tudnak koncentrálni a tervben megszabott feladatok végrehajtására. Nem az a célja a tervkészítő­nek, hogy az utókor számára dokumentumokat rakjon le arról, hogy mit akartunk tenni, hanem az, hogy tevékenységünket szabályozott keretek közé szoritsa és ezáltal egyúttal terveink hatásfokát is fokozza, növelje azt az energiát, amely a tanácstagokban és a ta­nácsi testületben egyaránt megvan. Rendszeressé kívánjuk tenni terveinknek a tanácsülés előtt való megvitatását azért, hogy a tanácstagok megfelelően ellenőrizni tudják munkánkat. Meg fogjuk ' kísérelni a II. félévben megtartandó tanácsülésünkön, tehát decem­berben, hogy a gazdasági, a szervezési, a tömegkapcsolati munkater­veket együttesen tárgyaljuk meg. Meg fogjuk kísérelni, hogy ne kü­lön vitassuk meg a gazdasági keretek felhasználásának lehetőségét és külön a politikai szervezeti célkitűzéseket, hanem megfelelő összhangot tudjunk teremteni a kettő között. Ennek előkészítő munkálatait a mai tanácsülés után kell megkezdenünk azért, hogy ez év decemberében olyan programot tudjunk kidolgozni 1964-re, amely képet ad arról, hogy mi történik a fővárosban 1964-ben, - arról, hogy a különböző szakágazatokban milyen lépéseket tehetünk előre, milyen intézkedések következtében. | ______________________________[YL- 3 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom