1961. szeptember 29. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

39

'' - 9 ­Korlátolt anyagi lehetőségeink keretén beliil is számottevő fejlődést tudunk elérni elsősorban azzal, hogy Budapest idegen- forgalmi értékeit és vonzóerejét, mint adottságokat, jobban ki­használjuk. Sok mindent lehet és kell tenni, hogy as ideérkező külföldi, és honfitársunk jól érezze magát, meglemerje az uj Ma­gyar orzaágot éa fővárosát, ahol a második világháború ée as ellen- forradalom pusztításainak színhelyén ma virágzó élet folyik és uj létesítményeink építése mellett gondját viseljük műemlékeinknek, népünk haladó hagyományainak. Ismételten hangsúlyozni kívánjuk, hogy Idegen- forgalmunk fejlesztését a jelen szakaszban elsősorban nem az anyagi beruházásokkal akarjuk előmozdítani, hanem meglévő érté­keink jobb felhasználásával, gondozásával, jobb szervezőmunkával, a társadalmi munka fokozottabb mozgósításával. És hangaujy oziii szeretnénk azt is, hogy szeretettel várjuk a hazánkba érkező kül­földieket, minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy nálunk jól érezzék magukat, de kijelentjük azt is, hogy ml ► ■tmJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom