1960. június 24. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

108

mek tömegét. Idár több határozat született az üzenek fejlesztésé­nek csökkei tésével, sőt egyik-másiknak a kitelepítésével kapcso­latban.^ Ez a tervezet ugyancsak fogllkozik ezzel a kérdéssel,- még pedig három csoportra osztja az üzemeket* olyanokra amelyek horizon^lis és vertikális irányban egyaránt fejleszthetők; olyanok/-nak, amelyek csak az üzemen belül fejleszthetők, és olyanokra, amelyek nem fejleszthetők, - vagy legalább is nem Pes­ten - magyarán mondva kit elepitás re vannak Ítélve. Ezek az intéz- kedések ö:3zhangban vannak Buda,ea túlzsúfolta ágának enyhítésével, a levegő szennyeződésének csökkentésével, vízellátásunkkal, köz­lekedésünkkel - általában a városfejlesztés minden részle tóvei. És annak ellenére, hogy több határozat született, a vállalatok kategóriára valő tekintet nélkül, korra, rendre megkapják üzen- fejlesztési kereteiket , és azokat fel is használják itt afővá- rosban. Valahogyan mindig sikerül áttörniük a frontot. Persze, itt ® gvannak az érvek is, de általában a Já­rulékos költségeket emlegetik és használják fel ennél a dolognál, amiben van is igazság. Úgy gondolom azonban, hogy ha Budapest fejlesztését normálisan akarjuk biztosítani, akkor bizonyos áldo­zatok árán is a nem feltétlenül szükséges üzemeket vidékre kell vinni. . \ v * N ' \ oA- 13 - 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom