1960. március 18. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
92
i I Községf o.1le3ztésl alap felosztása % * ‘'' * \ A'Fővárosi Tanács községfejlesztési alap cimén 1960. évre a tervek szerint 269.9 millió Ft fog rendelkezésre állni. •Ebből az összegből 137,5 millió Ft a központi szakigazgatasi szervek előirányzata, 132,4 millió Ft felhasználására pedig a Icerületl tanácsok készítettek javaslatot. A kerületi tanácsok közsógfejleaztési tervének végösszege ennél lényegesen magasabb, 165,7 millió Ft, mert 30.8 millió Ft értékű társadalmi munkát, 2.4 millió Ft saját anyag felhasználást terveztek, amely neveli a községfűjlesztési alap- X ból megvalósítható feladatok értőkét. A kerületi tanácsok igen alapos előkészítő munka után tárgyaltai: meg a községiejlesztési terveket, amelyek a kerület lakossága által felvetett igények kielégítését tartalmazzák. A központi szakigazgatasi szervek részére előirányzott 137.5 millió Ft-ból a maradvány 48.6 millió Ft-ot tesz ki. A további előirányzat fedezetéül az 1960. évi bevételek szolgálnak. Az 1960. évi közsógfejlesztési alap felosztását megnehezítette az a körülmény, hogy folyó évben nem all rendelkezésünkre a szükséges mennyiségű építési kapacitus. Az O.T. elsősorban. a népgazdasági hitelből megvalósuló feladatokra biztosított építési kapacitást. A községiéjlesztési alap- v ból megvalósuló feladatokhoz mindössze 101.3 millió Ft kivitelezői kapacitás áll rendelkezésre. Ezt kellett megosztani a központi szakigazgatasi szervek és a kerületi tanácsok között. A V.B. döntése alapján a kerületi tanácsok r: szőre 53*7 millió Ft, a központi szakigazgatási szervek részére pedig 47.6 millió Ft építési kapacitás jutott. A központi szakigazgatasi szervek részére biztosított község- , fejlesztési alap felosztásánál szamitasba kellett vennünk az 1959. évben megkezdett munkák befejezéséhez szükséges összegeket, amelyekhez összesen 23*9 millió rt építési kapacitás is kellett. Ezenkívül a V.B. néhány, a főváros lakossága érdekében fontos feladat negvalósitására összepontosltotta az \ anyagi eszközöket. Ennek során igen jelentős, - mintegy 12 millió Ft-ot - gyermekvédelmi intézmények fejlesztésére irányoztunk elő Fonyódon, Bicskén, Bólateiepen, Szöllösgyörölcön és a KEI. kér. Aga utcában. Ezáltal Icb, 500 uj férőhelyet nyerünk. A HKI. részére 14 millió Ft előirányzatot állapitottunk meg azzal a céllal, hogy főlog a külső kerületekben, társadalmi erők bevonásával olcsó lakásépítkezést végozzonek. I _____________________ I