1959. december 18. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

105

G é r e o z 1atván: T. Tanácsülés! Gyalmos elvtárs referátu­1 mában kétlzben Is említette a dolgozók Iskolájának ügyét. Utá­na Dezséry elvtárs országos viszonylatban tett említést erről a kérdésről. Engedjék meg, hogy én szükebb körben, a xIX. ke­rület, tehát a kispesti dolgozók általános iskolájának problé- májával foglalkozzam röviden. Kerületünkben is éppen úgy, mint országos viszonylatban, az 1959-«s év fordulatot Jelent.Fordu­latot jelent pedig azért, mert meglátásom szerint kerületünkben v ezt a kérdést a párt a leghatározottabban a kezébe vette. A pártbizottság volt az a szerv, amely valamely üzemben már a tavasz folyamán komoly felmérést végzett ezen a területen, utána pedig egész széleskörű ankétot hivott össze és ezt a kérdést közelről megvizsgáltuk, de nemosak ezt a kérdést, hanem a ke­rület általános kulturális problémáját. Ennek eredménye, hogy mig a múlt évben kerületünkben mindössze négytagoz.atu volt a V dolgozók általános iskolája, ebben az évben 15 osztályúvá nőtte t/ ki magát. A múlt évben nyolovanan végeztük el kerületünkben \ a dolgozók iskoláját, ebben az évben 420-an iratkoztak be az esti iskolába. Uj színnel is bővült ebben az évben a tevékeny­ségünk, mert kimentünk az üzemekbe. A Vörös Csilag Traktorgyár­ban öt osztályt tudtunk összehozni. ► p t\ M jor I mf ~ ~ _i r ­^ - 30/b -

Next

/
Oldalképek
Tartalom