1959. szeptember 29. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

109

I i képzéséért Is felelőssé tehető. Ezzel kiküszöbölődik a jelenlegi rendszer azon hiányossága is, hogy a.beutaló decentrumok elosztá­sát ól függ, hogy a beteg melyik klinikai vagy kórházi ágyra kerül, ami szintén visszaélésekre adhat alkalmat és nem fog megtörténni hogy a beteg a hozzá közel eső kórhásban, ahol eddig mindig feküdt, nem kaphat beutalást, bár ott la van szabad ágy, de ezeket a helye­ket éppen egy távolabb eső elosztó kapta meg* Javaslom tehát, utasítsa a Tanács a Y.B.-t, illetve az Egészségü­gyi Osztályt és as egészségügyi i.B.át, hogy dolgozza ki a jelen­■v lsgi beutalást rendszer alapelveinek ée oélkitüséseinek sértetle­nül hagyása mellett, meghatározott körzeteknek meghatározott kóré házi osztályokhoz való csatolását, első lépésként belosztályi vo­natkozásban* lám vitás, hogy a beutalás! rendelet n többi Á.B-nk által javasolt beruházást nem igénylő intézkedéssel együtt, javítani fog as Agy- helyzeten, addig le, mig a szakmák köstl átprofilirosás, a kór­házban illetéktelenül bentlakók kiköltöztetésével ágyazámfejleas- tés, nagyüzemekben fektetők létesítése, a házi ápolás kitérjess- téee, ennek kapósán az egészségügyi szóAgáiét gépkocsival való ellátása - elsősorban a perifériás kerületekben - végül tovább- kesslő aktív osztályok szaporítása lehetséges less* ▲ téli felkészüléssel kapcsolatban a járvány megelőzést illetőleg röviden rá szeretnék még mutatni az egészségügy1 propaganda nagy jelentőségére ée arra, hogy ennek kitűnő terrénuma a korházi bs- teganyag. A kórházi beteg ráér éa szívesen hallgat egészségügyi előadásokat, hiassn élete esen időesakában ssémára nincs fonto­sabb as egészség kérdésénél és mig az üzemekben alig lehet aokssor hallgatóságot toborozni, az ilyen, kórházakban bent fekvő betegek­a nsk tartott népszerű előadások nagyon közkedveltek ée igen léto­- J -

Next

/
Oldalképek
Tartalom