1959. március 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

300

I I ^R H fl kapják meg a lakásokat, amennyiben mód van orvoslók is kije- ^R fl lülésére, tegyék meg, amit lehet. Idén val mivel kevesebb 1_- ^R fl kis vall, mint tavaly és legalább annyi a szanálás. Ez elove ^R fl azt jelenti, hogy a kerületeknek kevesebb lakás jut, mint ^R fl tavaly ^R fl s A párthat irozat alapján a kormány már foglalkozik az ^R fl ^R fl egészségügyi középkáderek létszám-problémáival. Nemrégen ez j^R fl az ügy az egészségügyi minisztérium kollégiuma előtt volt, ^R fl a megbeszéléseken mi is résztvettünk. Kérjük a t. Tanácsot, ^R fl vegye tudomásul, hogy felsőbb szervek foglalkozni már ezzel ^R fl a kérdéssel. j^R fl Amit Lüos elvtársnő felvetett, azt csak üdvözölni lehet, ^R fl mert egyike volt azoknak, ük nemcsak kértek, hanem meg is ^R fl mondták, hogy miből lehetne .dni. A kerületi pénzügyi alapok ^R ■ erőteljesebb finanszírozására szükség van. Döntően az intéz- ^R fl mények térítésére utalt. Jogosan veti fel a kérdést, hogy ^R fl egy lclekszámban nagyobb kerületnek miért kevesebb a bevétele. ^R fl Ha a kerületek viszonyai nem is azonosak, de ilyen különbség ^R fl nem lehet, val mit ott elhanyagolta és ennek utána kell a ^R fl kerületben nézni. Javasolom, hozzon a t. Tanács olyan határo- ^R fl zatot, hogy ezen a téren erősítsük az ellenőrzést, jobban ^R fl kutassuk fel és tartsuk kézben a forrásokat. ^R fl Simor elvtárs kevesli a kórh .zi igyák szaporítását. Indit- |B fl ványozza, hogy csökkentsük a klinikai ágyak sz ámát és ezek ^R fl rovására emeljük a korházi ágyak mennyiségét, ttár _z egészség- R fl ügyi minisztérium előtt fekszik egy tervezet, hogy a klinikákat ^R fl jobban be kell vonni az igygazdálkoaásba. Nem kell tehát az ^R fl s ágyakat átcipelni egy kórházba, hanem felhasználhatok ott a ^R fl klinikán. ^R R i R I 48 ^^^A ^fl •* ^^8

Next

/
Oldalképek
Tartalom