1954. október 20. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
40
■ -4©- I M A másik kiemelkedő esemény az életemben a következő volt. R Egyedül tettem meg javaslatomat a Végrehajtó Bizottság előtt, hogy ^B I a sütőipart helyezzék a tan les hat áskörébe. A miniszter elvt;írs I R javaslatom elvetését inditvinyozta, de mellém állt Nezvól és ^B R Pongrícz elvtárs, s nagy örömömre szolgált, amikor két héttel ^B R ezelőtt vasárnap reggel a Szabad Népben olvashattam, hogy az Elnöki ^B R Tanács törvényerejű rendeletet adott ki, amelyben javaslatomat ^B R elfogadta és a sütőipart a tanács all rendelte. De örömömre szol- ^B R gólt Pongrdcz elvtírsnak az a szava is, amikor a tanács keretében ^B ■ most az állandó bizottságokat értékelve első helyen említette a I ^B kereskedelmi állandó bizottságot, mert valóban mindent elkövettünk ^B Rj és igyekezni fogunk a jövőben is elkövetni, hogy a tanács, a dől- ^B ^B gozó nép és a Végrehajtó Bizottság elismerését elkönyvelhessük. ^B R: A kereskedelmi állandó bizottság négyéves munkáját ismertetni ^B H akárcsak vázlatosan is egy tanícsülési felszólüás keretén belül ^B R szinte lehetetlen feladat. Ezért meg kell elégednem azzal, hogy ^B 9 csupán munkánk kiemelkedő, legjelentősebb mozzanatairól számoljak I H be. Kezdetben állandó bizottságunk a fővárosi dolgozók ellátásának ^B 9 r' irányítása és ellenőrzése helyett inkább szervezési feladatok meg9 oldásával, a tömegkapcsolat kiépítésével, albizottságainak, aktíva- ^B 9 hálózatának megteremtésével foglalkozott. Ebben az időben gyakran ^B meghívtuk üléseinkre a budapesti tömegszervezetek vezetőit. A dől- j^B 9 gozók széleskörű bevonásával különböző ankéteken - "Mit kivin a ^B 9 fogyasztó?" - "Hogyan könny!tsük meg a dolgozó nő életét?" - Így*- I 9 keztünk megismerni a vásárlók igényeit, jogos kiv'nságait és alko- ^B 9 tó javaslatalrt. Különösen jó munkát végeztünk azon a téren, hogy a ^B 9 társadalmi ellenőri albizottság közel 2500 aktívát szervezett be. ^B 9 A társadalmi ellenőri albizottság javaslatára az aktívákat a kije- ^B R lölés mechanikus és bürokratikus módszere helyett a lakoss lg ma mü’ BB 9 demokratikus módon v ’1 sztja meg. A megbízatás társadalmi jellege ^B ^9 I -Tér