1954. október 20. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

29

dr.Szikossy ’lfl- ■ Tudjuk jól, hogy mai helyzetünkben az igényeknek még csak igen H kis százalékát tudjuk kielégiteni. Helytelenül jár el tehát az a tanácstag, aki felelőtlenül igór és nem meri vállalni azt a nép- ^B- szerű tlen feladatot, amely egy kérés telj esi the tétlenségének meg- ^B H magyar ázásában áll. Természetesen adott esetben, ha a tanácstag ^B ^B szabálytalansággal, jogfosztással találkozik, erélyesen kell el- ^B H járnia. ^B m T. Tanácsi Nagy Imre elvtárs a III. Pártkongresszuson megem- ^B H lékezett, a felsőbb szerveknek a tanácsokkal szemben tanúsított ^B magatartásáról, azokról az intézkedésekről, amelyek gyakran sér­m n R tik a helyi államhatalmi és államigazgatási szervek hatáskörét, fiz- ^B ^B zel a jelenséggel a szociálpolitikai csoport munkájában is talál- ^B ^B koztunk, és fel is vettük ellene a harcot. Azt kellett tapasztal- ^B ^B nunk, hogy az egészségügyi minisztérium a szociális otthonok külön- j^B B ben helyes átcsoportosítását oly módon kívánja végrehajtani, hogy ^B H ezáltal a főváros jogai megcsorbulnak. Tanácstagi munkám során ^B ^B résztvettem a csoporttal az egészségügyi minisztériumban tartott ^B ^B tárgyaláson. Ott megállapodtunk abban, hogy a vidékre kihelyezett ^B H szociális otthonaink ellenőrzése terén a Budapesti Városi Tanács- ^B 9 nalc jog&i lesznek, fiz a rendelkezés a főváros rovására ^B 9 ' megfelelő végrehajtási utasítással szabályozva nem lett, és azt ^B kell látnunk, hogy a megyei .tanácsok jav-ára a fővárossal szemben ^B megkülönböztetéseket tesznek. Semmiképpen sem helyes a megyei ^B tanácsok és a Budapesti Városi Tanács közé éket verni, nem szabad 9 hagyni, hogy a megyei tanácsok úgy tekintsenek a fővárosra, mint ^B ^B ®Sy idegen városra, amelyhez semmi közük sincs. Azon kellene in- ^B ^B kább lenni, hogy szeressék az ország fővárosát és büszkeséggel te- ^B 9 kiftsenek fel rá úgy, mint a Szovjetunióban, ahol minden egyes ■ szovjet polgár büszkén tekint Moszkvára és érte minden áldozatra H kész. Annak bizonyságául, hogy a szociálpolitikai állandó bizott- ^B 9 í " 9 m m Hn H

Next

/
Oldalképek
Tartalom