1954. október 20. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

24

■ 9 I ■ ■ ^9 2 1^ - I 9 Az, hogy magukkal hozták cs ncn halkitották le a munkásosztály friss, egészséges gondolatait és szavait, amely tettekre váltva uj világot B H B Az, hegy önzetlen, a közösségért küzdő akarattal fogtak neki uj mun­B kájuknalc, tanulták az újat és tanították, amit már tudtak, fejlesz- |H tették a haladót ós küzdöttek az elmaradás ellen. B Tanulni, merészet és szcp.it alkotni, szinte mindennap megvívni egy­B cdy *pro csatát és a sok apróból létrehozni a nagyot - ez volt tanács­tagjaink szívesen vállalt osztályrésze e négy év al tt és bátran el- jH mondhatjuk, hogy ezt frázisok nélkül, szerényen, a népi gondoktól ]R ■ terhelve végezték: becsülettel tettek eleget a néptől kapott negbiza- I tásuknak. ÍR B Tanácsunk tagjai előtt, - mint már említettem - most uj, megtisztelő ^B B feladat áll: a tanácsválaszt-ások előkészít és ében való minél eredné­R nyesebb, tevékeny részvétel. Pártunk és kormányunk elsősorban a lakos ^B s.ággal már eddig is szoros kapcsolatban állott tanácstagoktól kóri ^B ós várja, hogy ismertessék a Hazafias Népfront egész népet átfogó ^B programját és a tanácsok eddigi eredményeit és célkitűzéseit, akti- van segítsék elő a tanács választás sikerét, ^B B Biztosak vagyunk abban, hogy a városi és kerületi tanácsok tagjai eb- ^B ben a munkában is példamutatóan fognak élenjárni. B Tisztelt Tanács! 9 Négy év munkájának mérlegével járulunk a főváros népének küldöttei B elé. Együtt indtiltunk ezen az ismeretlen, kissé rögös, de nagyszerű ^B B célok felé vezető utón. Sok hibát követtünk el és ha eredményt mégis ^B felmutatunk, az annak köszönhető, hegy Pártunk irányvonalát, utmuta- ^B ^B tásait követve, a főváros dolgozó népének érdekeit tartottuk mindig R szem előtt. A Párt, a budapesti munkásosztály vezetésével dolgoztunk,'''"' R B hogy városunkat szebbé, gazdagabbá, kulturáltabbá tegyük és ennek n R B feladatnak a továbbvitele vár az uj tanácsokra is. ^^B B Kiv'nom, hegy szocialista építésünk ez uj szakaszán, a acst válasz- ^B ^B tandó tanács h. szná.ljn fel nógy éves gazdag tapasztalatunkat, s nc£ ^B jobban összeforrva a néppel, a dolgozó nóp soh° ki nem meríthető gon- ^B R^ adatainak tárházából táplálkozva, vigye töretlenül előre a tanácsok ^B B működésének, megerősödésének és megszilárdításának nagy ügyét, amely ^B rendszerünk ujabb erősödését, népünk eszmei - politikai egységének ' ^B ^B ujabb megszilárdulását, népi demokráciánk ujabb győzelmét jelenti, j ^B 9 /Taps./ 9 9 im a.<;*>•* tartsunk 15 parc rzünete 9 9 íkii * 5 ? ?*? IuTÍÍ9t l0ntTr'c* •l’tára baazámoloja falatt. 9 Akiket* vitában felszólalni óhajtanak, szünetben a nevüket a négy év alat 9 B bevált módon agy kié célúién juttaaeík al az alnöki emelv nyre! 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom