1988. 124. szám (1988.05.16.) / HU_BFL_XIV_47_3

'gyakorlattal, és bírálta az 1986-os sajtótörvényt, amely szerint "minden szabad,amit megengednek". Vig Károly történész a magyar nemzeti kisebbségek problémáiról való hiteles tájékoztatást követelte, példákat hozott fel a hamis tájékoztatásra és arra, hogy a JdTI—fcu külföldi tudósitói mennyire mellőzik a magyar kisebbségek helyzetével való foglalkozást. Tamás Gáspár Miklós filozófus^ uj fórumok szükségességét hangoztatta, és erős hite^T, meg­győződések nyilt ütköztetését sürgette. Jablonczi László számos példával illusztrálta a hatalom züllöttségét, a csalásokat és a korrupciót, majd Lezsák Sándor - a délutáni ülésszak elnöke - felolvasta Dr.Szendi József veszprémi püspök Grósz Károly miniszterelnökhöz intézett levelét, amelyben az egyházak szabad működését korlátozó rendszabályok megszüntetését kéri. Szekfü András türelemre intett, Töttösi István viszont az indulatok jogossága mellett érvelt. Az értelmiség önvizsgálatának szükségességére több felszó­laló is rámutatott. Erről beszélt Kis János filozófus, emlékeztetve az 1956 utáni értelmiségi megalkuvásokra, majd később Eőrsi István névszerint bi- rálta Lukács Györgyöt és Illyés Gyulát is. A tanácskozás tárgyához szorosan kapcsolódó felszólalásokon kivül számos más kérdésről is szó esett. Dénes János 1956-os munkástanács-elnök felolvasta az "Erdélyt védő magyarorszggi független bizottság"-nak a kis települések tervezett lerombolás/a ellen til­takozó felhívását. A felhívást már több^zázan Írták alá, és az aláírásokat "El a kezekkel az erdélyi falvaktól" jeligével a Budapest 11é~es Postahiva­(_poxit revi-hu>t) tálhoz poste restante utón is el lehet juttatni. Ruttka^ Levente a §zabad Kezdeményezések Hálózata nevében üdvözölte a tanácskozást, Németh Zsolt pedig a Fiatal Demokraták Szövetségének üzenetét tolmácsolta. Kiss Gy. Csaba a Magyar Demokrata Fórum külföldi visszhangját ismertette, Bárki Éva bécsi ügyvédnő az erdélyi menekültek ügyében tett lépéseiről beszélt. Szekeres László a bős-nagymarosi vizierőmü rendszer megépítése ellen tiltakozó május 27*—i felvonuláson való részvételre szólított fel. A tanácskozás végén Csurka István iró mondott zárszót. A Magyar Demokrata Fórumot "politikai erőtérben m/üködő szellemi mozgalomnak" minősítette és üdvözölte a közelmúlt uj, függet- len kezdeményezéseit. A gyűlés résztvevői ezután több módosítással elfogadták a beterjesztett nyilatkozat-tervezetet, amely a sajtószabadság egyéni szabad­ságjogként való törvénybejíktatását, és a jelenlegi tájékoztatási renszer ú£ alapokra helyezését követeli. z 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom