1989. január (számozatlan) / HU_BFL_XIV_47_1

(Barbár dal). Egy "puha, forró hangokra" írt verse első sorai: "Ange amban ulanojje / balanga janegol / mo hítula e mante / u kuaháj imanan"

(Hangcsoportok). A művészet feladata - mondja Weöres hogy

gyönyörködtessen. "Nem fontos, értik-e, de az idegek borzongjanak, mint kifeszített húr a szélben" (Látóhatár, 1964). Az emberi történelem kultúráinak változatossága nem elégíti ki, otthonosan mozog az ó-egyiptomi, babiloni, perzsa, etióp, kínai, zsidó, örmény, maláj, polinéziai, pápua kultúra világában, mégis megénekli soha nem létezett birodalmak mítoszait, és a naprendszer keletkezése előtti ős csillag, Mahruh forrongó világát és pusztulását is.

Weöres saját egyéniségét is kitágítja, s jóllehet egyik kései verse szerint "pókként saját szivünkből / magunk köré fonjuk tanyánkat" (Kútba néző), valójában nem volt még lírikus, aki annyi ént vett volna fel, annyiféle személyiséggel tudott volna azonosulni, mint ő. "Shakespeare drámáinak olvasása közben - mondja - senki sem kérdezi meg, hogyan jön ki ugyanabból a lélekből III.Richard, a gonosztevő, Hamlet, a töprengő, Rómeó, a hősszerelmes és így tovább ... Különös módon a lírában ezt szokatlannak tartják." Keleti filozófiák hatásait tükröző esztétikai felfogása szerint a költő a mindenkiben meglévő ősleiket és őstudást tárja föl, míg a köznapi emberben a gyermekkor után "az élet hamarosan letöri a képzelet csápjait" (A vers születése - meditáció és vallomás). Talán ezzel magyarázható, hogy Weöres Sándor 76 éves korára sem öregedett meg: fölényes tudása ellenére gyermeki rácsodálkozással észlelte a világ jelenségeit és kifogyhatatlan volt kísérletező kedve. Mítoszok, ódák, gyermekversek, egysoros - sőt egyszavas - költemények, mondókák, népdal változatok, színjátékok, filozófiai költemények, gúnyversek tízezernyi vad asszociációjú, szürrealista sora után Weöres az 1964-ben megjelent Tüzkút című kötetében a Fairy Spring ciklus botrányt kavaró erotikus költeményeivel, 1972-ben pedig a Psziché-vei - egy elképzelt, másfél századdal ezelőtt élt fiatal magyar hölgy verseivel - lepte meg a közönséget. A Három veréb hat szemmel című antológiában a korai magyar költészet jórészt már elfeledett darabjait gyűjtötte össze. Hatása szinte felmérhetetlen költőtársaira és egész nemzedékekre, melyek tagjai az ő verseire tanultak beszélni, énekelni, táncolni már az óvodában. E nélkül - a szépség, a szabad megismerés, az új keresése utáni vágy nélkül - talán a magyar történelem is másként alakul, és nem támad fel az igény a lepusztult, elkorhadt épület renoválására.

Felesége - az ugyancsak költő Károlyi Amy - ezt a levelet küldte barátaiknak: "Gyászjelentés / Weöres Sándor hazatért / Engedjük el / Isten nevében! / Károlyi Amy." Utolsó versei közül kettőnek a kéziratát facsimile másolatban halála után közölte a Magyar Nemzet. Az egyik - Weöres költészetében ritka módon - politikai tartalmú. így hangzik: "A kő, hová / egy eszme lehajtja fejét / nem igazi gyöngy / igazi göröngy / botlasztó" (A kő). A másiknak Tristia a címe. Ennek utolsó sorai: "rangot jelent a végtelenben / önmagunkat odahagy- ni / mind messzebbről csodálkozni / távolodó önmagunkra."

1l- 2 -