1989. január (1-18. szám) / HU_BFL_XIV_47_1

/ jl (S) ©wrÚBsn » 1 \li\H]^PíVy SSABABSAS'ü’© IJuLtlJlÍL^^íPz^q? d> aa(Dk@/ídJm\ Szerkesztő: Krassó György * 24/D Little Russell Street * London, WC1A 2HN » Tel. 01-430 2126 (külföldről 441-430 2126) 1 /1 989 1989. január 1 . Ki lát a jövőbe? Az ország gazdasági csődbe jutott, jó, ha a külföldi államadósság kamatait fizetni tudja. Radikális változások nélkül sok jó nem várható a jövőtől. Az Economist című angol folyóirat kutatócsoportjának nemrég nyilvánosságra ho­zott 200 oldalas jelentése szerint "nem mind arany, ami fénylik". A magyar gazdaságpolitikát feltehetőleg továbbra sem igazítják a valódi szükségletek­hez, a "szabályozók" ezután is biztosítani fogják a központi irányítás érvénye­sítését, a deficites vállalatokat képviselő érdekcsoportok a jövőben is megszer­zik majd a különféle előjogokat, a nagyvállalatok állami kézben maradnak és a világpiacon versenyképtelenek leszünk. A két legnagyobb beruházás - a paksi atomerőmű kapacitásának bővítése és a bős-nagymarosi vízlépcső - gazdasá­gilag ésszerűtlen, építésüket mégis folytatják. A jelentés szerint minden reform­lépést csaknem ugyanolyan nagy hátralépés követhet majd, és a magyar át­lagpolgár egyre kevésbé lesz képes megélni a fizetéséből. A dolgozókat sok haszonnal nem kecsegtetik az Economist derülátó jövendö­lései sem. Ezek szerint a nyugati üzletemberek számára aranybánya lehet Ma­gyarország, ahol a magánvállalatok már 500 munkást is dolgoztathatnak és a külföldi tulajdonrészesedésnek nincs felső határa, de az eddiginél sokkal nagyobb szabadságot élveznek majd a hazai magánvállalkozók is. Az ország lakosságá­nak zöme azonban - ezt már nem mondja az Economist - továbbra is bérből, fizetésből vagy éppenséggel nyugdíjból él, és nem válhatnak mindannyian vál­lalkozókká, akiknek gyapját egyébként - amint az új adószabályozás mutat­ja - ugyancsak alaposan meg fogják nyírni. A lakosságot a gazdasági csődért legfeljebb az kárpótolhatja, hogy megnövekszik a tájékoztatás, a szólás és a szervezkedés szabadsága. i Több évtizedes elfojtás után a szabadság igénye valóban elemi erővel tört ki, s ez nem csak a hatalom képviselőit, de a demokratikus ellenzék már egy év­tizede működő csoportjait is meglepte és felkészületlenül érte. Csaknem 200 független szervezet működik már, és egyes követeléseik - a párt monopolhatalmának megszüntetése, a szabad választások kiírása - túlmennek a jámbor reformóhajokon. Ezekben a csoportokban azonban egyelőre főként értelmiségiek hallatják hangjukat. A munkásság még nem lépett színre; a magyar Wale$a még nem mutatkozott be. Két dologtól tartanak sokan: a "visszarendeződéstől" és a "robbanástól". Di­vatos szavak ezek manapság. A visszarendeződés a rendőri erőszakhoz való visszatérést jelentené, a robbanás a forradalmat, amit az ellenforradalmi év­tizedek neveléséhez híven sokan még ma sem mernek a nevén nevezni. A régi módszerekhez való teljes visszatérés azonban nem lehetséges. A 88-as évben kiszabadult szellemet megpróbálhatják korlátozni, de a palackba vissza­nyomni már csak tankokkal lehetne. Ez azonban valóban "robbanáshoz" ve­zethetne. A kínaiak a béke korszakaira osztották történelmüket. Nyugat-Európa a há­borúk dátumaival mérte az idő múlását. A magyar történelem mérföldkövei a forradalmak és szabadságharcok. Ki lát a jövőbe? Vajon megint "Rohanunk a forradalomba"? És ha igen, va­jon megint - Petőfi szavaival - "Gyász és vér lesz a magyar nép sorsa"? Nem minden forradalom jár együtt harccal, vérrel, polgárháborúval. Egy an­gol újság nemrégi cikke szerint Magyarországon már megkezdődött a fórra­A "Magyar Október Tájékoztatószolgálat" jelentéseit az előfizetők - a forrás megjelölésével - akár teljes egészükben, akár kivonatosan szabadon felhasználhatják. (

Next

/
Oldalképek
Tartalom