1988. október (246-270. szám) / HU_BFL_XIV_47_1

Í [fl\ íj/pfw SSABABSAaT?© /^Kfl IjliíiJIíJj^^ípz^í? ® a Szerkesztő: Krassó György * 24/D Little Russell Street » London, WC1A2HN * Tel. 01-430 2126 (külföldről 441-430 2126) 270/1988 1988. október 30. Tízezres tüntetés Budapesten a Duna védelmében Két nagy megmozdulás jelezte ma Budapesten, hogy a parlamenti szavazással nem oldódott meg a bős-nagymarosi vízlépcső építése körüli elkeseredett küz­delem, sőt az - amint a tüntetésekre felhívó röplap címe jelezte - "Még csak most kezdődik!". Ma, a "környezetvédelmi világnapon" a világ minden nagyváro­sában tüntetésekre került sor a magyar külképviseletek előtt, Magyarországon pedig a Nagymaros Bizottság 16 tagcsoportja, valamint húsz további független szervezet adta ki a felhívást a délután két órakor kezdődő gyűlésen és az esti fáklyás felvonuláson való részvételre, egyben népszavazást is követelve. A rendőrség csütörtökön közölte a szervezőkkel, hogy csak az egyik megmoz­dulást engedélyezik. Amikor az egyeztető tárgyalások eredménytelenül végződtek, engedélyt adtak mindkét akcióra, de a Margitsziget és a Petőfi-szobor közti tervezett fáklyás menet útvonalának megváltoztatását írták elő. Ez ügyben a szervezők tegnap este táviratot küldtek a budapesti rendőrfőkapitányhoz és Pozsgay Imre államminiszterhez, majd ma reggel nyilatkozatot bocsátottak ki, amelyben többek között azt mondották, hogy "Tiltakozunk az állampolgári jogainkat sértő, jószándékunkat félreértelmezhetővé tevő intézkedés esetleges bekövetkezése ellen, és kijelentjük, hogy ebben az esetben semmilyen, az eredeti szándékainktól eltérő megnyilvánulásért semmiféle felelősséget nem vállalunk". Délután két órakor - a hideg idő ellenére - mintegy kétezren gyűltek össze a Műszaki Egyetem Duna felőli főbejárata előtt. A kapun hatalmas transzparens hirdette a jelszót: "Demokráciát vízlépcső nélkül!". Az egybegyűltek mindenfelé táblákat emeltek a magasba "Alijuk útját a gátnak!", "Többpártrendszert!", "Lebuktok a vízlépcsőtől!" és más hasonló feliratokkal. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki, de nem avatkozott be a történtekbe. Lovas Pál a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság nevében üdvözölte a megjelenteket, majd az ELTE természetvédő csoport nevében Szili-Kovács Tibor beszélt. Felolvasták Lovas József nagy tapssal kísért gúnyos írását, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete környezetvédő csoportjától érkezett Kalmár Béla az új szakszervezet véleményét tolmácsolta, Langmár Ferenc a FIDESZ és Vigh Károly a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság nevében szólalt fel. A Duna Kör állásfoglalását Sólyom László ismertette, a Magyar Demokrata Fórum levelét Kodolányi Gyula olvasta fel, a Szabad Kezdeményezések Hálózatát és a Népszavazást Kérők Csoportját képviselő Mécs Imre pedig személy szerint tette felelőssé Lázár Györgyöt és Kádár Jánost a bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos államközi szerződés aláírásáért; a vízlépcső mellett csupán egy veterán pártfunkcionáriusnő szólalt fel. A gyűlés résztvevői nagy számban írták alá a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsához címzett és népszavazást követelő levelet. Délután hat órakor körülbelül ötezren érkeztek a Margitszigeten meghirdetett . gyűlésre.- Zászlók, transzparensek lobogtak. Szekeres László a Duna Kör nevében beszélt, majd ismertették a Magyar Tudományos Akadémia üdvözlő levelét. Dinnyés József két dalt énekelt el a Dunáról, s ezután Molnár Tamás, az INCONNU független művészeti csoport tagja olvasta fel a varsói Szolidaritás-szervezet üdvözlő táviratát, amit a hallgatók "Szolidaritás! Szolidaritás!" kiáltásokkal fogadtak. Háromnegyed hét tájban indult el Kossuth-címeres magyar zászlóval az élen a fáklyás felvonulás, amelynek az eredeti útvonaltól eltérően a Margit hídon Buda felé kellett fordulnia. A tüntetők A "Magyar Október Tájékoztatószolgálat" jelentéseit az előfizetők - a forrás megjelölésével - akár teljes egészükben, akár kivonatosan szabadon felhasználhatják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom