1988. augusztus (184-207. szám) / HU_BFL_XIV_47_1
* s** * letben tartását, az eltérő vélemények kifejtésének és gyakorlati megvalósításuk lehetőségének biztosítását jelenti. Céljaikat erőszakmentesen, de politikai cselekvéssel kívánják elérni. A Fiatal Demokraták Szövetségének programtervezete tíz nagy témakörre osztva felöleli mindazokat a javaslatokat, amelyek megvalósítása elvezetne az Alapító nyilatkozatuk szerinti Új Magyarország megszületéséhez. A programtervezetben nincsen külön ifjúsági rész. A FIDESZ tagjai úgy gondolják, hogy nem létezik elkülönült ún. "ifjúságpolitika"; az évtizedek óta háttérbe szorított ifjúság problémái szervesen összefüggenek az ország általános helyzetével. Ezért a programtervezetet nem generációk szerint, hanem témakörökre osztva ismerteti a FIDESZ célkitűzéseit, amelyek az egész nemzet előtt álló feladatokat kívánják megfogalmazni. A tervezet első fejezete - ennek címe "A politikai rendszer és demokrácia"- abból indul ki, hogy a politikai rendszerek jelenlegi leghatékonyabb típusa a közvetlen demokrácia intézményeivel kiegészített többpártrendszeren alapuló parlamenti demokrácia, az átalakuláshoz pedig a párt és az állam, valamint az államhatalmi ágak szétválasztása, új alkotmány, az Országgyűlés jogállásának új szabályozása, a jogszolgáltatás szervezeti rendszerének megváltoztatása szükséges. Gazdaságpolitikai programjavaslatuk vegyes tulajdonviszonyok létrejöttét irányozza elő, ahol a fő normatív elv a hatékonyság. A tervezet az állami költségvetés egyes tételeinek - például a fegyveres erők költségeinek, a politikai szervezetek és a veszteséges vállalatok támogatásának - radikális csökkentését követeli. A FIDESZ szociálpolitikai javaslatait olyan rendszer kialakításának célkitűzése hatja át, ahol mindenki rendelkezik annak minimális feltételeivel, hogy szabad, önálló akaratú állampolgár maradhasson. Nagy súlyt helyez a programtervezet a természet és az emberi környezet védelmére, ami csak korszerű, kevesebb energia- és anyagigényes termelési és termékszerkezet kialakításával valósítható meg. A békepolitikáról szóló fejezet új honvédelmi törvény megalkotását és az alternatív civil szolgálat bevezetését javasolja, az oktatási rendszer reformjáról szóló rész pedig abból indul ki, hogy az oktatás nem szolgálhat egyetlen ideológiát vagy politikai pártot sem. A programtervezet megállapítja, hogy mindenkinek alapvető emberi joga, hogy kényszer nélkül eldönthesse, milyen nemzethez vagy közösséghez tartozónak vallja magát, a magyar államnak pedig fel kell vállalnia a magyarság egészének érdekképviseletét és valóságos lépéseket tennie a hazai kisebbségi problémák - így a cigány- kérdés - megoldására is. A programtervezet ezután a helyi társadalmak - az önkormányzatok - megszerveződésének intézményi és politikai feltételeire, valamint a lelkiismereti és vallásszabadság biztosítására tesz javaslatokat - az utóbbi vonatkozásban kiemeli, hogy az egyháznak az államról való leválasztása mellett az államot is le kell választani az egyházról, megszüntetni beavatkozását a vallási közösségek belső életébe. A FIDESZ programtervezetének utolsó, "Jelenidőben" című fejezete a legaktuálisabb tennivalókat sorolja fel, így a független csoportosulásuk szabad tevékenységének biztosítását, a Kossuth-címer és a március 15-i nemzeti ünnep visszaállítását, a Rákosi-diktatúra, az 56-os forradalom és a forradalom utáni megtorlás áldozatainak rehabilitálását, konkrét lépéseket a romániai menekültek ügyében és a bős-nagymarosi vízlépcső építésének leállítását. Az elmondottak a FIDESZ programtervezetének csupán a vázát alkotják. Ezt a vázat azonban a tervezet konkrét, gazdag tartalommal tölti ki. A magyarországi demokratikus erőknek ezen az eddigi legalaposabb, legátgondoltabb és legtisztább programtervezetén meglátszik, hogy csoportmunka eredménye, és az is, hogy a szöveg még nem végleges: akadnak benne ismétlések, egyenetlenségek, más részei pedig - így például a gazdaságpolitikai javaslatok s ezen belül a termelőeszközök tulajdonformáit illető elképzelések - még bővítésre és pontosításra szorulnak. A programelőkészítő bizottság várja a további módosí- 2 •• ■ ........................................................................................................................ .........................................................................,v —------—