1987. Különkiadvány, 1987.03.12. / HU_BFL_XIV_47_1

Spec.1/1987 - 3 2. A nacionalista vagy nemzeti radikális irányzat voltaképpen laza írói csoportosulás, amely- nek sajátos arculatát nem politikai programja adja meg — ilyennel valójában nem is rendelkezik —, hanem az, hogy a csoporthoz tartozók a határon túl élő magyarság sorsát minden más kérdés elé helyezik. Körvonalaiatlan politikai helyzetértékelésük szerint a: elmúlt évtizedek társadalmi változásai és az egyoldalúan „gazdaságcentrikus" politika a nemzeti, valamint a hagyományos erkölcsi értékek leépülését eredményezték; az 1956 ól| folytatott politika a magyar társadalom erkölcsi széthullásához vezetett. A kormányzatot mindenekelőtt az ún. nemzeti sorskérdések elhanyagolása miatt marasztalják el; a határon túl élő magyarság helyzetében bekövetkezett rosszabbodás kapcsán pedig „bűnös nemtörődöm- seggel” vádolják a párt és a kormány politikáját. A azociolizmus eszmerendszerét nem utasítják el egyértelműen, de a Magyarországon kialakult szocialista viszonyokat és intézményeket úgy állítják be, mint • nemzetre kívülről ráerőszakolt, tálé Idegen rendszert.

A nemzeti radikális irányzat a polgári radikális csoportul közősén megvalósított akciókon kivül szervezett politikai tevékenységet nem íolyUt, azervezeti keretekkel nem rendelkezik, sőt eddig a polgári radikálisok „szervezeteitől”,"valamint illegális kiadási és terjesztési tevékenységétől is távol UrlotU magát Nézeteik terjesztéséhez elsősorban a vidéki művelődési intézményeket, a vidéki irodalmi folyóiratok egy részét és a népfőiskolái moz- gílrnit igyekeztek felhasználni Befolyásuk elsősorban a Magyar írók Szövetségében és a József Attila Körben erős, de kiterjed a tudományegyetemek bölcsészkaraira, a vidéki irodalmi folyóiratok szerkesztőségeire és azok kőre tömörülő értelmiségi csoportokra, a pedagógusok — főleg az irodalom- és lőrténelemUnárok — és a vidéki művelődési házakban dolgozó népművelők egy részére is. A. nemzeti radikális irányzat potenciális bázisa — a nemzeti kérdés iránti felfokozott érdeklődés miatt — jóval nagyobb, mint a polgári radikális csoportosulásé, azonban 'jelentős értelmiségi csoportokat ők aem tuduk megnyerni akcióikhoz.

3 A két irányzat között 1982 óU intenzivebbé és k’oordináltabbá vált az együttműködés.

A két irányzat vezetői 1982-ben „Tizek" néven közös konzultáció* fórumot hozUk létre, és ettől kezdve szinte .valamennyi politikai akciójukat (aláírásgyűjtések, tiltakozások stb.) egymással koordinálva szervezték meg. Mindkét irányzat lámógatU és támegatja a Duna Kör tevékenységét, és beépültek annak vezetésébe is.

A „Tizek tanácsán" Donálh Ferenc részéről vetődött fel az a gondolat is, hogy — az 1943-as szárszói konferencia mintájára — „értelmiségi találkozót" kell összehívni az ország helyzetének és az értelmiség feladaUinak megvitatására. Az 1985 júniusában Monorcn megrendezett találkozón írészt vett a két irányzat teljes „vezérkara", a humán és a társadalom- tudományi értelmiség több ismert képviselője (köztük három párttag), valamint a „környezetvédők" és az ún. „reíormközgazdászok" képviselői is.

A találkozó célját szervezői abban jelölték meg, hogy kiuUt keressenek a magyar Ursa- dalom „egyre mélyülő válságából", amelyet szerintük az idézett elő, hogy a vezetés — úgymond — elmulasztotta az alkalmat egy következetesen demokratikus és a nemzeti kívánalmakat kielégítő program meghirdetésére Közös cselekvési program kimunkálásáig azonban a monori tanácskozás sem jutott el, ezért a polgári radikális csoportosulás kezdeményezésére megkezdték egy újabb értelmiségi Ulálkozó előkészítését, amelynek feladata — terveik szerint —‘“„a terápia kimunkálása" lenne.

4 összességében az ellenzéki-ellenséges tevékenységben szerepet vállalók köre 1982 óta nem szélesedett, ugyanakkor nőtt az ellenzéki csoportok — látható és láthatatlan — közvetett befolyása. Az ellenzéki-ellenséges csoportok valós befolyását nem lehet pusztán mennyiségi szempontból, az "ellenzéki akciókban szerepet vállalók száma alapján megítélni.

Fgyrészt annak az értelmiségi körnek a súlya és véleményformáló ereje, amely hajlandó , szerepet vállalni bizonyos, az ellenzéki csoportok által kezdeményezett akciókban (pél- díul a monori találkozón) — miután van köztük néhány jónevű társadalomtudós és művész is — az értelmiségi közvéleményben nem jelentéktelen.

Másrészt annak a fellazulásnak, ami az ellenzék társadalmi környezetében az elmúlt években végbement, az egyik tünete, hogy a tudományos és kulturális élet egyes szektoraiban és intézményeinél az ellenzéki megnyilvánulásokkal szemben nem érvényesül elvszerű magatartás, az ellenzéki-ellenséges tevékenység megítélése nem egységes és a politikai fel—^ . I

3