1987. december (144-152. szám) / HU_BFL_XIV_47_1

fttW© ARI;AN j> mii 24/D Little Ru&sclf Street, LONDON, WT.f -TtlOl-W H Z6 ■ G. Rrassé 144/1987 1987. december 3. Bizottság alakult Budapesten Rusai László védelmére A november 9-én Hatvanban letartóztatott és november 24-én a Budapesti Országos Börtön elmeosztályára átszállított Rusai László védelmére Buda­pesten bizottság alakult, amelynek tagjai a mai napon az alábbi közleményt bocsátották ki: KÖZLEMÉNY Rusai László 32 éves hatvani lakost - most önálló gazdálkodó, korábban nevelőtanár - 1985 tavasza óta módszeresen üldözi a helyi rendőrség, bár semmiféle bűncselekményt nem követett el, mindössze hangot ad kritikus politikai véleményének egy kisváros közéleti fórumain és publi­kál az "Égtájak között" című, korábban engedélyezett, ma szamizdat folyóiratban. Első önkényes letartóztatását pszichiátriai kényszergyógy­kezelés követte a gyöngyösi kórház pszichiátriai osztályán, ahol többször elektrosokk-kezelésnek vetették alá. 1 986-ban ismét pszichiátriai gyógy­kezelést kényszerítettek rá, nyilvánvalóan megfélemlítő célzattal ugyaneb­ben a kórházban. Ennek nemzetközi tiltakozás vetett véget. Ebben az évben többször házkutatásokkal zaklatták Rusait, majd november 9-én megint letartóztatták azzal az ürüggyel, hogy valaki zsírkrétával sértő szavakat írt a helybeli szovjet emlékműre. November 24-én átszállították a Budapesti Országos Börtön - a Cyűjtőfogház - pszichiátriai osztályára elmeállapotának megfigyelése címén. A hatvani rendőrség a jelek szerint teljesen tönkre akarja tenni Rusai Lászlót, s a törvényesség őrzésére hivatott intézmények mindeddig nem léptek fel ez ellen. Ezért bizottságot hozunk létre Rusai László védelmére. A bizottság követeli, hogy Rusait haladéktalanul helyezzék szabadlábra. A rendőrségi gyanúsítás tárgyát képező cselekmény nem olyan súlyú, hogy az előzetes letartóztatását indokolná. Amennyiben pszichiátriai megfigyelésre van szükség, ezt a hatályos jogszabályok szerint polgári egészségügyi intézményben kell folytatni. Rusai maga jelentkezett pszi­chiátriai osztályon, amikor érezte, hogy lelki egyensúlya a verések, sokkolások és fenyegetődzések nyomása alatt összeroppant. Itt eredmé­nyesen kezelték, vállalták utógondozását is. Rusai egészségének védelmé­ben ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy ne kényszerítsenek rá más orvoso­kat, mint akiket maga választott. 1983. december 3. Bereczki Vilmos Fitos Vilmos Konrád György Lengyel Gabriella, a SZETA képviseletében Philipp Tibor Solt Ottília, a SZETA képviseletében _____________________________ 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom