1987. január (1-5. szám) / HU_BFL_XIV_47_1
7 1 frontációra törekvő politikai művészet. Ez a művészeti alternatíva a diktatúrához láncolt annyiban, amennyiben intézményrendszeren kivül átveszi és szervezi a cselekvő humanista eszménye__________két. A politikai_művészet itt elsősorban nem esztétikai katogé-------ria, hanem az általános emberi érték és jogvédelem sajátos eszköze. Ezen a ponton csatlakozik Nietzsche "Élj veszélyesen!" elvéhez. A művész ugyanis ezekben a társadalmakban végigülheti az egzisztenciális -és jogi ellehetetlenedés és üldözés minden formáját. Tudatosan kiszolgáltatott provokátoré lesz a brutális hatalmi gépezetnek. A másik oldalon viszont az üldözött humanista magatartás példaképévé magasodhat. A politikai művész igazi konfliktusa mindezek ellenére nem csak környezetéből fakad, hanem lelkiismeretéből adódik. A diktatúrák minden lehetséges eszközzel igyekeznek az alkotó bűntudatát felébreszteni. Az önként vállalt, törvényen kivüli helyzetből köztörvényes kategória kerekedik, amely természetesen érvényes az önálló politikai, művészi cselekvésre is. Mégis a politikai művész tudja, hogy drámai erejű konfliktusokhoz csak világszemléletének ütköztetése révén juthat. Ez a mély konfliktus az alkotó számára nem megkerülhető, legfeljebb ideiglenesen feloldható. Személyiségének ezekből a külső és belső kényszereiből, a lelkiismeret naprakész csatáiból születhet meg a totalitáriánus kultúrák elleni cselekvő művészet. 5. Mi hát valójában a politikai művészet? Bebizonyosodott, ha a lázadás kizárólag a művészet megváltoztatására törekszik, úgy az öncélú és értéktelen kisérlet csupán. Demokráciákban a művészetnek nem sok közösségi tennivalója akad. Diktatúrákban viszont az intézményesített művészet decentralizálása és szét- rombolása, az alattomos cenzúra megtörése lehet feladata. A politikai művészetnek nem odavetett és megszerkesztett demokratizmus, hanem valódi népképviseleti demokrácia kell. Ennek a művészetnek folyamatosan arra kell törekednie, hogy véglegesen felszámolja önmagát. Ez az önkorlátozó lépés azonban csak a demokratikus társadalmi viszonyok helyreállitását követheti. "A politikai művészet sohasem válhat legálissá" - irtuk egyik kiáltványunkban, hiszen ha ez megtörténik, úgy mint kényszer irányit. Oppozicióinak feladásával önmaga is kegyetlen bukásra Ítélt dogmává merevedne. A politikai művészet médiuma maga a hatalmi politika minden gazemberségével, szennyével és mocskával együtt. Eszközeiben, hatásmechanizmusában fel- és kihasználja az elnyomó apparátus kíméletlen logikáját. Művészetében megtöri, felerősíti és visszasugározza a rámért erőszakot. Itt már maga a veszélyeztetett magányos alkotói lét is művészetté, politikai tetté minősül. A kölcsönösen kialakított kényszerek működésbe lépnek, a játék tökéletes. A művész nem tehet mást, mint drámai sorsán át tükrözi,és közérthető, követhető példáját adja a szabad, autonóm politikai cselekvésnek. Ezzel a közösségi magatartással részt vállalhat pozitív politikai eszmék és magatartásformák terjesztésében és megalkotásában, melyek közvetlenül csatlakozhatnak a diktatúrákban fellelhető alapvető társadalmi igényekhez. Ezen a ponton nyer végső értelmet és lesz vállalható az "Élj veszélyesen!" kegyetlen művészi eszménye. Itt, ezen a ponton kell egyszer majd ennek a kényszer szülte művészetnek állásait feladnia. Budapest, 1987. január 15. INCONNU Művészeti Csoport <o- 3 -
