Nemes Lajos: Eger város önkormányzata 1687–1848 - Tanulmányok Heves megye történetéből 16. (Eger, 2001)
AZ ÖNKORMÁNYZAT MŰKÖDÉSE, HATÁSKÖRE
A vándorló legények ügyei 1787 után jeletek meg a városi ügykörök között. 1787-ben előfordult, hogy a vándorlás engedélyezése helyett a tanács inkább a helybeli gyakorló éveket javasolta. Gyakori volt, hogy a kérelmet nem a legény, hanem szülei, nagybátyja vagy az elhalt mester özvegye terjesztette be. Van példa arra, hogy a bíró saját hatáskörében adott ki vándorló passzust és ezt a tanács utólag hagyta jóvá. A passzus nélkül a városba jött legény ügyét a tanács az illetékes céhvei együtt vizsgálta meg. A tanács nemcsak - rendszerint három évre szóló - passzusokat adott nekik, hanem bizonyítványt a városban töltött szolgálatukról. 45 5 Idegenek, csavargók Idegenek részére szállást csak a bíró tudtával lehetett adni. A rendelkezések természetesen a városból kicsapottakra is vonatkoztak. 1719. július 30-án a tanács nemcsak egy korábban kicsapott és oda engedély nélkül visszatért nőt, hanem szállásadóját is proscribáltatta. 45 6 1 722. február 27-én egy Veszelén nevü rác valami törököt fogadott be a szállására a bíró tudta és engedélye nélkül, s ezért 24 pálcára vagy 12 forintra ítélték. 1739. június 12-én a tanács utasította a kis tanács tagjait, hogy vizsgálják meg a külvárosokat és aki idegent találnak, azt távolítsák el. 45 7 1756. január 23-án „a város a görög lakosait hívták fel a tanács elé és figyelmeztették őket, hogy ha valaki közülük idegen kereskedőt, vagyis más görögöt - bíró híre, tudta nélkül szállásra befogad, 24 forintra büntetik", 45 8 1 761. január 22-én Dínó Mártont marasztalta el a tanács, mivel megszegte a földesúr által szabott statútumokat azzal, hogy a város főbírájának híre nélkül idegen embernek szállást adni merészelt. Dínó hiába védekezett, hogy a rác compania bírájának tudtával fogadott be idegent, mert a tanács leszögezte: a Fenesy szerződés 2. pontja szerint a város egy főbíró irányítása alá tartozik, tehát a rácok belső ügyeiben intézkedő compania-bíró nem jogosult idegen személy befogadását engedélyezni. Ezért a tanács Dínó Mártont 6 forintra, a rác compania bíráját 12 forintra büntette. 45 9 1769. január 4-én Báró Tamás tekintélyes kereskedőt, aki bizonyos törökországi embert, minden híradás nélkül magánál tartani merészelt, s a város statutumai ellen vétett, szintén 12 forintra büntették. 46 0 Az 1770. évi statutum 6. pontja szerint „nem szabad senkinek idegent a bíró vagy tanács híre, s engedelme nélkül házához lakóul befogadni, még atyafiakat is, és tovább harmadnapnál titkon házánál tartani 12 forint büntetés alatt". 46 1 45 5 Kállay 1989. 57., HML Eger v. ir. V-l/b/115. B. LXXVI. b. 3. 45 6 HML Eger v. tjkv. V-l/a/7. 31-32., Breznay I. 1933. 212. 45 7 HML Eger v. tjkv. V-l/a/12. 160. 45 8 HML Eger v. tjkv. V-l/a/18. 257. 45 9 HML Eger v. tjkv. V-l/a/21. 4. 46 0 HML Eger v. tjkv. V-l/a/29. 13-14. 46 1 HML Eger v. tjkv. V-l/a/30. 4. 110