Szabó Jolán: Gyöngyös önkormányzata 1687–1848 - Tanulmányok Heves megye történetéből 15. (Eger, 2001)
A VÁROSIGAZGATÁS SZERVEZETE
hivatalviselővel szembeni alkalmazását nem tartotta indokoltnak, mivel azokat „a pénzt kezelő számadók fő felügyelésére, a közjót előmozdítandó határozásokra" választották. 42 1 A tisztségviselőkkel szemben a 18. század elején elsősorban vallási és erkölcsi követelményeket támasztottak, a szakértelem - a nótáriuson kívül - nem volt feltétele annak, hogy valaki hivatalba kerülhessen. Még az írástudás hiánya sem volt akadálya annak, hogy valakit a város bírájává válasszanak: Jancsó István 1768-1770 között úgy volt a város első embere, hogy ő maga nem ismerte a betűvetést. 42 2 Ez az eset, bár jellemzi a kort, mégis kivételnek tekinthető, ugyanis a város bírái megválasztásuk előtt többnyire a jegyzői tisztséget viselték, tehát valamilyen alapműveltséggel általában rendelkeztek. 1788-ban a városbírótól a német nyelv ismeretét kívánták meg, de ekkor is uralkodói rendelkezés alapján. 423 A forrásokban ezen kívül nem található más adat, ami a bírói hivatalviselés bármilyen elengedhetetlen feltételének kimondott előírására utalna. A választáskor vagy kinevezéskor többnyire az „arra alkalmatos személy" megfogalmazást használták, ez az általános formula merítette ki a bírákkal és a tisztviselőkkel szemben támasztott követelményeket egyaránt. A hozzáértés, a szaktudás, mint követelmény a 18. század végén már bizonyos tisztségeknél észre vehető, de még a 19. század közepére sem vált általánossá. A város vezetésében tevékenykedők javadalmazása sokat változott a 150 év alatt. A 18. század elejéig a magisztrátus tagjai nem kaptak fizetést szolgálatukért. Fáradozásukat az adó és a katonatartás alóli mentességgel, valamint alkalomszerűen a város közföldjéből külön terület juttatásával honorálták: „...valamely becsületes személyek, úgy mint két bíró és ordinárius nótárius, míg a tisztben lesznek, esztendőről esztendőre mindennemű adózástól, portiózástól, adótól, impositióktól és akármi kigondolható fizetések imponáltatnának is, mindenektől immunitáltassanak és a teherrel ne aggraváltassanak." 1716-ban ezeken felül kivételesen készpénzbeli járandóság is megillette őket, de a következő évben a város kiadásai csökkentése érdekében ezt megszüntették, s a „ régi szokás szerint" az elöljárók a „város házánál fognak élni és expendálni. " 42 4 Az 1720-as évektől a mentességen túl már pontosan meghatározott készpénz- és természetbeli illetményt kaptak. 1722-ben a bíró fizetése évi 100 rénes forint, 20 kila búza, 10 akó bor, egy mázsa székhús (marhahús), egy mázsa só. A másodbíró 50 rénes forintot, egy mázsa sót, egy mázsa székhúst és öt akó 42 1 HML V-101/a/15 171. p. (1844. szeptember 9.) 42 2 Ennek kapcsán 1768. április 27-én tanácsülésen határoztak a bíró pecséthasználatáról: „Mivel bíró úr az írást nem tudja, determináltatott, hogy az interimalis commissióit a maga különös pecsétjével pecsételje meg, netalántán valamely exceptiok formáltassanak jövendőben." HML V-101/a/6 141. p. 42 3 HML V-101/a/7 177-178. p. (1788. április 24.) 42 4 HML V-10l/a/2 25. p. (1698. szeptember 23.) A tanácsosok és a borbírák is mentesültek a katonatartás alól. HML V-10l/a/2 288. p. (1704. június 2.), 27. p. (1698. november 27.) 1699-ben a perceptornak adott a tanács „egy földet három vetésig." HML V-10l/a/2 35-36. p. (1699. május 11.), 684. p. (1717. április 24.) 93
