Szabó Jolán: Gyöngyös önkormányzata 1687–1848 - Tanulmányok Heves megye történetéből 15. (Eger, 2001)

AZ ÖNKORMÁNYZAT HATÁSKÖRE

árusítását engedték meg, 1817-ben pedig már az utóbbiak helyét a külső vásártéren határozták meg. 27 0 A vásári és piaci rendszabásban vagy külön határozatokban előírták az egyes áruféleségekkel való kereskedés módját, a forgalomba hozott termékek minőségét, amely egyfelől a vásárlók érdekében való szabályozást jelentett, másfelől az azonos árut forgalmazók közötti viszonyt rendezte. 27 1 A helyben hiányzó áruknál (pl. gabona) biztosították a városi lakosok elővásárlási jogát. 27 2 A nagybani felvásárlást bizonyos esetekben megtiltották, vagy csak meghatározott időpont, általában 9 vagy 10 óra után engedélyezték. 27 3 A megyei ármegszabások alapján saját limitációkkal szabályozták az élelmiszerek (hús, hal, olaj, pékáru) árát, az árfelhajtókat büntették. 27 4 A vásáron és piacon előírták a törvényes mértékek használatát, azok hitelességét ellenőrizték. Hogy ez utóbbit hiba nélkül megtehessék, maga a város is készíttetett hiteles mértékeket 1837-ben. 27 5 A városba érkező kereskedők és azok állatai, szekerei elhelyezését csak a közlekedés szempontjából szabályozták a 18. században. 1795-ben határozatot 27 0 HML V-101/a/9 506. p. (1815. március 18.), HML V-101/a/10 84. p. (1817. március 29.), Kovács (szerk.) 1984. 259-260., 268. p. 27 1 HML V-101/a/2 633. p. (1716. augusztus 29.), HML V-101/a/4 252. p. (1734. novem­ber 12.), 578. p. (1743. február 9.), 581. p. (1743. március 13.), HML V-101/a/5 2. p. (1748. április 24.), HML V-101/a/6 574. p. (1779. november 6.), 866. p. (1784. november 6.), HML V-101/a/7 778. p. (1795. május 20.), 880. p. (1796. november 12.), HML V-101/a/10 238. p. (1819. július 24.), HML V-101/a/l 1 278. p. (1827. július 27.), 423-424. p. (1829. március 7.), 511. p. (1830. május 13.), HML V-101/a/12 236. p. (1834. február 22.), HML V-101/a/14 32. p. (1841. május 26.), Kovács (szerk.) 1984. 51., 86., 98-99., 104., 161., 173.,207., 212., 276., 293., 305., 306., 309., 325. p. 27 2 HML V-101/a/l 208. p. (1689. január 31.), Kovács (szerk.) 1984. 18. p. 27 3 HML V-101/a/4 404. p. (1739. április 24.), 596. p. (1743. július 17.), HML V-101/a/6 502. p. (1778. április 24.), HML V-101/a/7 181. p. (1778. április 26.), HML V-101/a/9 313. p. (1812. június 20.), HML V-101/a/10 35-37. p. (1816. május 2.), 555. p. (1823. szeptember 14.), HML V-10l/a/l5 525-526. p. (1846. augusztus 8.), Kovács (szerk.) 1984. 93., 100., 160-161., 186-187., 249., 265-266., 288., 350. p. 27 4 HML V-101/a/l 216. p. (1690. december 23.), HML V-101/a/2 233. p. (1703. május 12.), 468. p. (1711. június 4.), HML V-101/a/3 5. p. (1721. április 24.), 458. p. (1731. január 16.), HML V-101/a/4 394. p. (1739. február 14.), 718. p. (1747. május 19.), 748. p. (1748. március 1.), HML V-101/a/5 578-579. p. (1760. február 23.), HML V-101/a/7 413. p. (1791. július 9.), HML V-101/a/8 405-406. p. (1803. szeptember 3.), 662. p. (1807. február 28.), HML V-101/a/9 103-104. p. (1809. július 22.), 212. p. (1811. április 3.), Kovács (szerk.) 1984. 19., 27., 40., 59., 77., 92., 102., 103., 132., 195., 225., 233., 240., 243. p. Árdrágítók elleni intézkedések: HML V-101/a/7 244. p. (1780. május 5.), HML V-101/a/9 161-162. p. (1810. július 3.), HML V-101/a/10 66. p. (1817. január 9.), Kovács (szerk.) 1984. 189.,243., 267. p. 27 5 HML V-101/a/2 617. p. (1716. június 9.), HML V-101/a/4 498-499. p. (1741. február 18.), HML V-101/a/5 39. p. (1749. február 22.), HML V-101/a/7 457. p. (1792. február 4.), HML V-101/a/12 340-341. p. (1835. július 1.), HML V-101/a/13 63. p. (1837. november 11.), 299-300. p. (1838. december 1.) 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom