Szabó Jolán: Gyöngyös önkormányzata 1687–1848 - Tanulmányok Heves megye történetéből 15. (Eger, 2001)
FÜGGELÉK
haszonvétel. Úgy, hogyha példának okáért a Debrecen városán, vagy valamely víz nélkül szűkölködő alföldi városon folyna keresztül, talán márvánnyal rakatnák ki, itt mégis a megbecsülhetetlen kis folyó vizecske nem becsültetik, ennek folyása mindenféle mocsokságokkal gátoltatik, tisztán nem tartatik, oldalai nem ápolgattatnak, sok helyen beomladoznak, és mindenféle szerek belé hányattatnak. Mindezeknek megakadályoztatására szükséges keményebb rendeléseket tétetni, hogy ki-ki a maga udvarában a pataknak folyását lehetőségig erősítse, fákkal gyámolítsa, a tisztátalanságtól megőrizze; arra épületet ne tegyen, minthogy a víz tetejéhez senkinek jussa nincsen, mert a vízfolyás akadályoztatik, a jégállás állapotja megnehezíttetik. Ezen állapotnak végrehajtására rendeltetni kelletik egy vigyázó commissariusnak, aki valamint a kéményeket megvizsgálja, úgy az Kispatak folyását mind a négy fertályaiban az esztendőnek szorosan vizsgálja meg, és az akadályokat orvoslás végett fedezze fel a publicumnak. A tűz ellen való eszközökről és a fák ültetéséről 11. A gyulladásokra és a tűzre nézve 1801-dik esztendőben máj. hónapnak 20-dik napján a tekintetes nemes vármegye igen hasznos rendeléseket tett, és azokat nyomtatásban ki is adta. Ugyanazért azoknak effectuati ójára mind négy fertályaiban a nemes városnak minden elhalasztás nélkül szükséges tűzi commissariusokat kinevezni, kiknek fő kötelességek légyen a tekintetes nemes vármegye által típusban kiadatott rendelését minden hónapban republicáltatni a nép előtt, a kéményeket minden hónapban a fertálymesterekkel és négy gazdákkal megvizsgálni, a fogyatkozásokat a tekintetes nemes vármegye rendelése szerint megorvosolni. Senki nem lészen, aki a legnagyobb securitásra nézve a rendeléseket gátolná, össze van ez kapcsolva a méltóságos földesuraságnak javával és minden lakosnak boldogságával, személyekre s vagyonjaikra való bátorságával. Kötelességek legyen a tűzi commissariusoknak, amidőn (kit a felséges s irgalmas úr Isten távoztasson el, és mentsen meg minden égéstől) tűz támad, a népet úgy ösztönözni, hogy a tűznek eloltására minden erejüket fordítsák, okossággal legyenek vezérek, hogy mely házaktól kellessen leveretni a zsindelyt, melyekre kelletik embereket rendelni, közöket elállani, hogy a tűz tovább ne terjedjen. A jó rendelés sok házakat, sőt néha az egész várost megmenti a végső veszedelemtől. Mindezeknek elérésére pedig szükséges, hogy a vásárbíró a neki adott instructiót szorosan megtartsa. Az éjjeli vigyázó a szeles időkben dobot üssön, hogy ki-ki különösen vigyázzon a tűzre. A város 1771 házakból állván felettébb népes, ugyanazért nagy securitás is kívántatik mind fekvésére, mind pedig szalmás, nádas és összeépülő szoros épületjeire nézve, szükséges tehát, hogy a nemes város minden részeiben a tűz ellen való eszközök lehetőségig legnagyobb mennyiségben megszereztessenek és elkészíttessenek. Ugyanazért nem elegendő egyedül a nemes város háza előtt vízzel tele lajtot tartani, csáklyát és létrákat, hanem 140