Szabó Jolán: Gyöngyös önkormányzata 1687–1848 - Tanulmányok Heves megye történetéből 15. (Eger, 2001)

A VÁROSIGAZGATÁS SZERVEZETE

személyt, ami minden esetben csak alkalmi megbízatás volt. 47 4 A 19. században rögzítették azután a helyettesítés rendjét, amikor az első tanácsos vált a bíró helyettesévé. 47 5 Az 1687 és 1848 között eltelt 162 évben Gyöngyös élén a főbírói tisztséget 50 különböző személy töltötte be, ami átlagosan 3,2 év hivatali időt jelent személyenként. Ez az átlagszámítás csupán nagyvonalú, a részleteket elfedő következtetést tesz lehetővé, annyit mindenesetre jelez, hogy nem minden évben választottak új embert a város bírájává. 1723-ig évenként más-más személy került bírói hivatalba, egymást követő években - 1720 és 1721 kivételével - nem választották meg újra ugyanazokat. Természetesen ekkor is voltak olyanok, akik többször is viselték a főbíróságot, de nem folyamatosan, hanem néhány év elteltével került sor ismételt megválasztásukra. A 37 év alatt 23 különböző személyt választottak meg, akik közül hárman háromszor, hatan pedig kétszer voltak a város bírái. 47 6 1 721-ben történt meg először, hogy az előző évi bírót tisztújításkor megerősítették hivatalában. A tanács protestált ugyan az ismételt megválasztás ellen, mivel ez nem egyezett az eddig szokásban volt renddel, a megerősítést azonban a földesurakkal szemben megakadályozni nem tudta. 47 7 1723 után már rendszeressé vált a bírák több esztendős hivatal viselése. A tisztújító gyűléseken ugyan megmaradtak a formalitások, így az előző évi bíró elbúcsúzik hivatalától, az esetleges hibái miatt megköveti a földesurakat, a magisztrátus tagjait és a város lakosságát, s javasolja maga helyébe a jelöltek közül alkalmas személy megválasztását, de az építőszék rendszerint több éven át az előző bírót erősítette meg tisztében. 1726. április 24-én a tisztújításon megjelentek felsorolása után a következőképpen jegyezték be a protokollumba a bírói leköszönés formális lezajlását: „Ezen böcsületes városunk régi bévett szép szokása szerint anticipatio requirálván a tekintetes földesurakat, ordinárius bíró úr összeszólítván egyszersmind az egész város népét ad faciem omnium elbúcsúzott, s kegyelme követvén a tekintetes földesurakat, hogyha nagyságok és őkegyelmek tetszése szerint nem kormányozhatta volna a szegénység dolgát, nemkülönben a nemes tanácsot is és az egész communitást, hogyha kívánságok szerint nem szolgálhatott volna, kérvén azon mind a tekintetes földesurakat, mind plenipotentiatus tiszt urakat s úgy az egész város népét, hogy őkegyelme helyett méltóztassék candidatus urak közül ezen jelen való esztendőre más bírót választani és tenni. " 47 8 1723-tól éveken át ugyanaz a személy áll a város élén, s azok az esztendők számítanak kivételesnek, amikor valaki csak egy-két évig viselte 474 J727 december 6.: „Bíró úr képében választatott és subordináltatott bírónak ő kegyelme megjöveteléig nemzetes vitézlő Csapó István tanácsbéli atyánkfia ő kegyelme." HML V­101 /a/3 339. p. 1756: „Nemzetes vitézlő Bosik Farkas perceptor uram Csohány Gergely ordinárius bíró uram helyében, míglen Isten ő szent felsége felgyógyítja betegségéből, bírói hivatalviselésre subordináltatik." HML V-101/a/5 384. p. (1756. február 28.) 47 5 HML V-101/a/13 456. p. (1839. december 28.), HML V-101/a/15 338. (1845. augusztus 19.) 47 6 Gombkötő Mihályt az 1687., 1692., 1698., Tarnóczy Gergelyt az 1702., 1706., 1710., Verpeléti Ferencet az 1711., 1717.,1722. években választották meg főbírónak. 47 7 HML V-101/a/3 1. p. (1721. április 24.) 47 8 HML V-101/a/3 275-276. p. 108

Next

/
Oldalképek
Tartalom