Csiffáry Gergely: Manufaktúrák és céhen kívüli ipar Heves megyében - Tanulmányok Heves megye történetéből 14. (Eger, 1996)

BEVEZETŐ

A másik főbb csoportba azok a kézműves iparűzők sorolhatók, akik nem is alakítottak céhet Magyarországon (külföldön ilyen céh esetleg lehetett). Vegyük számba, hogy a feldolgozásban szereplő iparágak közül melyik miért nem alakított szervezetet. Bányászatnál a nemesfém- és a sóbányászat az államalapítás korától a királyi regálékhoz tartozott, így a kincstári monopólium lévén a mesterség jellegzetes munkamegosztáson nyugvó szervezete szintén a tárnok, illetve a kamara irányítása alatt alakult ki. A nemesércek bányászatának a szervezete volt a példa a többi fém: a réz, a vas s végül a szén bányászatánál is. E szervezetben elkülönült az ún. bányatisztek és a legénység csoportja. Az előbbi azonban műszaki értelmiség - tagjait a XVIII. századtól a Selmecbányái akadémia képezte -, ezért nem kézművesmesterség. A legénység viszont műves, ha bérmunkás is, mivel tevékenységi módja szerint munkamegosztásban vájárként vagy csillésként dolgozott. A bányászok egyedüli szervezete a XVI. században kialakult bányásztársláda vagy társpénztár részleges kincstári ellenőrzéssel működött és kizárólag szociális célokat szolgált, vagyis a rokkant és öreg bányászok anyagi támogatását.

1 A téglaégető mesterség művelői, akik közé tartoztak a cserépvetők is, a XVIII. század végétől nem alakítottak céhet, mert földesúrnál dolgoztak szegődményesként, s a szakmát nem jellemzi az ún. háromlépcsős (inas, mester, legény) tagolódású munkaés művelésszervezet. Az üvegolvasztással Magyarországon bizonyíthatóan a XII. századtól foglalkoztak. A XV. századig az üvegkészítés és -feldolgozás nem vált ketté. Az üvegfeldolgozás a XVI. század második felétől céhesedett, viszont az üveggyártást végzők nem alakítottak ki szervezetet, mert kevesen voltak és földrajzilag is egymástól elszigetelten, nagy távolságban dolgoztak. A keményítőkészítő mesterség a XVIII. században viszonylag későn indult, s a házi munkák közül vált önállóvá. Legnagyobb műhelyei manufaktúraként működtek 1849 előtt. Szintén házkörüli ipari tevékenységből fejlődött ki a XVIII. század derekán a dohányvágó mesterség, s ettől különült el később a tubákkészítés. Nem alakítottak szervezetet, ugyanakkor a reformkorban alapított szivargyártó műhelyek, amelyek fabrikaként működtek. A sörfőzés ősi mesterség, a XII. században még női munka, s az iparág a XVI. századtól szerveződött céhekbe. Területünkön nem alakítottak a serfőzők céhet, talán éppen a régióban a XV. századtól érvényesülő szőlőmonokultúra miatt. Magyarországon csak a XVI. század második felében terjedt el a nyomtató mesterség, amelynek külföldön sem alakult ki szervezett társulása. A kezdettől meglévő munkamegosztás (szedés, nyomtatás, kötés) csak ritkán járt azzal, hogy az egyes munkafázisokat más-más ember végezte, gyakran volt egyszemélyes az officina. A másik oka a földrajzi szétszórtság. A harmadik oka a tevékenység célja: vagyis az írás sokszorosítása. Ez részben művesség, emellett magasan kvalifikált értelmiségi foglalkozás, amelynek a műveléséhez bizonyos művészi érzék is kellett.

2 1 BOGDÁN I., 1989. 80-81. 2 BOGDÁN I., 1989. 81. 19