Csiffáry Gergely: Manufaktúrák és céhen kívüli ipar Heves megyében - Tanulmányok Heves megye történetéből 14. (Eger, 1996)
11. SERFŐZŐK
Az egykori serfőző épülete a mai Gyöngyös, Bányász u. 8. sz. alatti telken állhatott. A források szerint 1758-ban és 1805-ben az egri püspökség épületei között ott található a sörház, más hozzátartozó épületek (malom, vendégfogadó, kocsma) mellett. 1805-ben még Császka (Császky) János kőműves pallér (született 1740 körül Egerben) a püspöki sörház javításán dolgozott. Az épület az 1904-es tűzvész során leégett, s nagy magtárként említik ekkor. Ezután átalakították bányászlakásokká, s innen kapta az ún. Bányászház nevet is. 109 7 Gyöngyöstarján 1743-ban a község területén működött Haller Zsigmond urasági serfőzőháza, amelynek fennmaradt az egykori alaprajza. 109 8 Hatvan 1701-ben a település akkori birtokosának, Salm hercegnek, a Zagyva hídon túl majorja és sörháza állt. 109 9 1710-ben a serfőzőház a hídon túl, megközelítően a mai cukorgyár telephelyén üzemelt. Az épület 20 öl hosszú, 5 öl széles volt, a falak téglaoszlopok közé rakott vályogból készültek. Ebben az évben bérbe adták a főzés jogát, s a bérlő minden főzés után, ha a saját anyagát használta, 7 forintot fizetett az uradalomnak." 00 1713-ban a földesúrnak - gr. Starhemberg Gundaker Tamás - bor- és sörkimérési haszna 400 forintot tett ki. 1725-ben a serházban hetente kétszer főztek, főzésenként 80 hordó sert, éves szinten pedig 4160 hordó sört állított elő Pap Mátyás serfőző." 0 1 1726 tájékán még nagyobb lendületet vett a városban a sörfőzés. Eleinte konvenciós mester főzte a sert, de később bérbe adta az uradalom a serfőzés jogát. 1737-ben Starhemberg birtokosnak a sörház közel 500 forint hasznot jelentett. 110 2 1748-ban Fendrich András," 0 3 majd 1749-től 1752-ig Laomber András főzte a sert. Ez utóbbinak az uradalom adta az árpát és a fát, ő pedig a sört szolgáltatta, ill. még 150 akó pálinkát." 0 4 1771-ben Grassalkovich Antal is felsorolta gazdasági épületei közt a hatvani serházat, amelyhez tartozott a 6 üstös pálinkafőző, a padláson egy raktár, továbbá egy vendéglő is volt a településen. 110 5 Az első hatvani serházat a XVIII. század második felében felhagyták, mert időközben Grassalkovich I. Antal új serfőzőházat építtetett. Egy 1789. július 11-én írt levél109 7 DERCSÉNYI D.-VOIT P., 1978. 35. 109 8 HML. IV-9/d/39. Polgári perek. 1743. Nr.° 668. 109 9 SZEPES (SCHÜTZ) B., 1940. 87. 110 0 SZEPES (SCHÜTZ) B., 1940. 162. 110 1 HML. IV-7/b/2. 567. öi. 1725. 110 2 SZEPES (SCHÜTZ) B., 1940. 87-88. 110 3 HML. IV-7/c/l. 637. öi. 1748-49. 110 4 HML. IV-7/c/l. 637. öi. 1748-49; 638. öi. 1749-50; 646. öi. 1751-52. 110 5 „Braxatorium cum Ustrina Cremati 6. cacaborum, et Granarcium sub tecto". - MOJZER M., 1984. 79. 191