Szecskó Károly: Az Egri Katolikus Legényegylet története (1860–1951) - Tanulmányok Heves megye történetéből 12. (Eger, 1992)

D. A legényegylet története az 1944-1951 közötti években

ellen izgatott, melynek elnöke a németek oldalára állva az országot elhagy­ta. b/ háborús bűnösök voltak-e a szervezet vezetői? c/ hasznosnak tartja-e az új magyar demokrácia azt, hogy olyan szer­vezetet éltet és működtet, mely magyar életünk legszégyenteljesebb ko­rában alakult és mely az ellenforradalom küzdelmében építette jelen épü­letét, mely a keresztény nemzeti kurzus jó szeleit felhasználva lejáratta eze­ket az eszméket. d/ fontos-e az új magyar demokrácia számára egy olyan szervezet léte, mely céljaiban és terveiben kimondottan antidemokratikus, magyar- és em­berellenes, mely szervezetnek és annak elnökének nyíltan és burkoltan épp az lenne az egyik vezérgondolata, hogy viszályt és ellentétet szítson osz­tályok tagjai között, hogy ismét hatalomra juttassa a szolgaság gondolatát, hogy működésével megakadályozza a szociális gondolaton épülő népi Magyarország kialakulását? 3. A háborús felelősség és az előbb felvetett kérdések tisztázására ké­rem tehát a Nemzeti Bizottság, vagy egy pártközi értekezlet összehívását, mert az ügyet eddigi formájában sem a maga, sem a MADISZ vezetősége részéről nem tekinthetjük lezártnak és befejezettnek. " 78 7 Dr. Vizy Miklós kanonok, a legényegylet akkori egyházi elnöke ezt kö­vetően jelentést készített a legényegylet 1939. január l-jétől kifejtett mű­ködéséről a magyar belügyminiszter 20165/1945. BM. I. sz. rendelete ér­telmében. A jelentés: „I. Az Egri Katolikus Legényegylet 1939. évi január 1-je óta alapszabá­lyainak 7. paragrafusa értelmében fiatal, nőtlen, iparos- és kereskedőlegé­nyek, szakképzett gyári munkások egybegyűjtésével foglalkozott, hogy belő­lük jó családapákat, tisztes iparosokat, derék és vallásos honpolgárokat neveljen. Emellett mintegy 30 tanonc részére internátust is tartott. Továbbá a székházába fogadta a 212. sz. Bornemissza Iparos Cserkész Csapatot, a­mely - mint ismeretes - angol eredetű, demokratikus jellegű világszervezet, s mint ilyen, városunkban hatékonyan hozzájárult a középiskolai tanuló­ifjt'iság és az iparostanuló-ifjúság közötti társadalmi különbség kiküszöbö­léséhez és az ifjúság demokratikus szellemben való összefogásához. II. Az Egyesület működésében politikai szempontok sohasem érvénye­sültek, következésképpen minden politikai kérdéstől távol tartotta magát. Népellenes törvényeket és a Németország oldalán való háborúba lépést és háború viselését mint egyesület sohasem helyeselte, s önként egyetlen tagja sem lépett a szövetséges nemzetek elleni háborúba. 93

Next

/
Oldalképek
Tartalom