Szlávik László: A nemzeti ellenállás története Egerben 1849–1867 - Tanulmányok Heves megye történetéből 10. (Eger, 1991)
II. A nemzeti ellenállás fellendülése és tetőpontja az 1859 -61-es években: az abszolutizmus elleni népi és alkotmányos küzdelem kiélesedése
jogok tekintetbevétele mellett nyilatkozott, vagyis a legfelső leirat az ország 5 kerületre való osztásának megszüntetését, a helytartóságok összpontosított Helyhatóságban való egyesítését mondta ki és tervbe vette a községi önkormányzat, a megyegyűlések és az országgyűlés egyelőre meg nem határozott hatáskörrel történő helyreállítását. A legfelső leirat ellenséges fogadtatását jól tükrözi az egri emlékirat:.Újabb oktroálás? - szóltak sokan e hír hallatára Van a magyarnak törvénye! Alkotmányunkat barbár erőszakkal meg lehetett szüntetni, de azért jogilag most is él az, él mindnyájunk szivében, s ha kell, karjában is Z" 8 0 Ebből is látható tehát, hogy a Habsburg-hatalom olyan politikai körülmények között tett kísérletet a magyarországi kormányzati rendszer végleges átalakítására, amelyekben az engedmények már nem eredményezték az abszolutizmus részére várt kedvező közhangulat változását. Ezért nem érte el a célját az uralkodó engedékeny politikájának május 15-i újabb megnyilvánulása, a protestáns pátens hatálytalanítása sem. Ezek az engedmények tehát már nem járultak hozzá a nemzeti ellenállás enyhüléséhez, de azért az is kétségtelen, hogy bizonyos megosztottságot, belső ellentmondásokat eredményezhettek abban. A tavaszi események után I860 nyarán, miután Garibaldi csapatai győztesen nyomultak előre Olaszországban és július 21-én Szicíliát is elfoglalták, újra fellángolt Egerben is a magyar függetlenség közeli kivívásának reménye. A hazai ellenálló tömegmozgalmak a nyár elejéig szinte megőrizték spontán jellegüket, de a reményteli külföldi hírek hatására országosan is fellendült a szervezett ellenállás. A július 19-23-ig tartó nagy pesti tüntetések után július 26-án Egerben fáklyás tüntetést tartottak az Egri Lövésztársulat szervezésében, ahol a Szózatot énekelték, Kossuthot és Garibaldit éltették. 8 1 Az eset kapcsán a polgármesternek kérdőre vonására Csiky Sándor főlövészmester - aki irányítója volt az ese ményeknek - válasza alapvető bizonyíték arra, hogy a tisztelgessel a város polgárai egyöntetűen tiltakoztak a gyűlölt önkényuralom ellen: ji fáklyás este ... korántsem a mi lövészxársulaümk, hanem az egész egri polgárság egyhangú akaratának kifolyásából eredeti"P S ahogy az emlékirat föntebb idézett szavai is mondták, az egriek, ha kell, kaijukban is megmutatták ellenálló erejüket. Ezt példázza Garibaldi csapataiban való hősies helytállásuk is. ylz utolsó olaszországi hadjáratban különösen kitűnt vitézségével a gr. Holler 12. sz. magyar huszárezred. Az ezred vitézeinek legvitézebb8 0 Zalár, 20. 8 1 MOL Helytartótanács elnöki iratai. I860. IV. A. 1779 - 2025. 8 2 HML V-42./a. 13.1.860. augusztus 12. 33