Antalóczi Lajos: Az Egri Nyomda Rt. története 1893–1949 - Tanulmányok Heves megye történetéből 9. (Eger, 1986)
Az Egri Nyomdai kiadói tevékenysége
hogy az egy másik szekrény elhelyezéséhez aljzatul szolgált anélkül, hogy akadályozta volna a rajta elhelyezett jegyek árusítását. így több jegyelárusító szekrényt piramisszerűen rakhattak egymásra kinyitott állapotban. 2. A jegytartó aljzatok a szekrényben helyezkedtek el. Rendeltetésük az oldalak, páholyok, székek szerint lebontott jegymennyiség külön-külön rögzítése volt. Egy szekrénybe egy pár aljazat került, az egyik a szekrény fedélrészéhez erősítve, a másik pedig a szekrény aljához. A kinyitott szekrény fedélrésze magával emelte a hozzáerősített aljazatot a benne rögzített és az értékenként egymás mellé helyezett jegyekkel együtt, s így, nyitott állapotban az egy előadáshoz szükséges jegyek teljes lebontásban két sorban feküdtek a pénztáros előtt. 3. A jegytartó aljazathoz annyi jegytartót rögzítettek, (de attól el is választhattak), ahány féle értékű jegyet árusítottak egy-egy előadáshoz. Rendeltetése az egy csoporthoz tartozó jegyek együtttartása volt. Ezt rugós kiképzés biztosította oly módon, hogy a helytartóban elhelyezett regiszter-betétlemezek az elfogyott jegyek arányában elcsúszhattak, s ennek eredményeként a visszamaradt jegyek továbbra is stabilan a helyükön maradtak. 4. A regiszter betétlemezek alumíniumból készültek, és a jegytartókban a tömbök fölé erősítették ezeket. A betétlemezeken jól olvashatóan feltüntették az alatta elhelyezkedő jegytömb jegyeinek minden helyrajzi adatát. A betétlemezek szabadon álló végének egyharmadát felhajthatták. Az elárusító a jegy kiadásakor így egy szerűen felhajtotta a kérdéses betétlemez megfelelő részét, és kihúzta a megfelelő jegyet, amelyet a szelvény részénél a nyomdában már kellően bevágtak, hogy könnyen letéphető legyen. Az Egri Nyomda készséggel vállalata ilyen jegyregiszterek elkészítését. Belső kiképzésük természetesen az adott forgalmazó jegyszükségletétől is függött, mert amelyik színház előadásonként 30féle címletben árulta a jegyeket, annak a jegyregisztere valamivel nagyobb és bonyolultabb volt, mint amelyből csak 10—15-féle értékcímletű jegyet értékesítettek. 18 3 Kőnig szabadalmai újabb reklámlehetőségét jelentették a gyárnak, a vezérigazgató élt is ezzel a lehetőséggel. 75