Csiffáry Gergely: Életutak-életsorsok . Az antifasiszta fegyveres harc Heves megyei résztvevőinek életrajzgyűjteménye - Tanulmányok Heves megye történetéből 8. (Eger, 1985)

Életrajzok

Tanársegéd lett, ezután sok-sok orvosi állást töltött be. 1939­ben a francia hadsereg katonájaként a nemzetközi brigádban harcolt a betolakodó németek ellen. 1943-ban kapcsolatba került a munkásmozgalommal. Magyar emigráns kereste fel a rendelőjében, segítséget kérve az ellenál­lási mozgalom számára. Rövidesen ismeretséget kötött a pári­zsi magyar követség munkatársaival. Ebben segítette Móczi And­rás, aki ez időben Magyarország párizsi konzulja volt. Ezután rendszeresen bejárt a követségre, s gyűjtötte az in­formációkat. Egy alkalommal megtudta, hogy a németek nagy­szabású razziát készítenek elő, s zsidókat, kommunistákat, illega­litásba kényszerült magyarokat akarnak begyűjteni. Kerékpárra ült, vitte a hírt, s emberek százait mentette meg. Bár ellenálló csoportjuk több tagját letartóztatták a néme­tek, s vallatták, mégsem akadt áruló. A háború befejezése után a franciaországi Magyar Fronthar­cosok és Ellenállók Szövetségének alelnökeként dolgozott. Több alkalommal segítséget nyújtott a Magyar Vöröskeresztnek, gyógy­szerrel, pénzzel támogatta azt. Bár 1944-ben a párizsi magyar kórház orvosaként sok kényes, csak orvos számára megoldható megbízást hajtott végre, mégis haza készülődött. 1949-ben közel 3 évtizedes távollét után Magyarországra érkezett. 1949. novem­ber 5-én ért haza. Budapesten a Csengery utcában dolgozott 1956­ig­1956-ban Hatvanba települt át, s az új kórház megnyitásáig egyedüli fogorvosként dolgozott a járásban s a városban. 1956 után tagja lett a Magyar Szocialista Munkáspártnak. Budapesten hunyt el, 1974. augusztus 15-én. Munkásmozgalmi tevékenységének elismeréseként Szocialista Munkáért Érdemrendet kapott (1963). Forrás: dr. Markovics Károly életrajza. Hatvan, Hatvany Lajos Mú­zeum. Ltsz. 71. 51. 4. (Gyűjtő: Nóvák Katalin, Hatvan 1969. decem­ber 19.) — Cs. Ádám Éva: Emlékei között él... (Beszélgetés dr. Markovics Károllyal). Népújság, 1963. november 3.4. — Pécsi István: Francia földön — német fasiszták ellen. Egy ellenálló emlékei. Nép­újság, 1970. február 28. 3. 60. MICSONAI JÖZSEF (Eger) Ludason született, 1919. április 5-én. Földmunkás családból származik, hatan voltak testvérek. Az elemi iskola elvégzése után 104

Next

/
Oldalképek
Tartalom