Balogh György: Újoncállítás Heves megyében a francia háborúktól 1847-ig - Tanulmányok Heves megye történetéből 7. (Eger, 1983)
Bevezetés
Az 1839/1840-es országgyűlés ennek megfelelően a magyar ezredek kiegészítésére — újabb 10 esztendőre — 38 ezer újoncot szavazott meg, melyet mindenütt sorshúzás által rendelt kiállítani. Emberi lépés volt ez a magyar törvényhozásban, mely gátat vetett a nyílt brutális önkénynek és a szenvedélyekből, esetleg személyeskedésből fakadó igazságtalan eljárásoknak. Ha voltak is az alaptörvénynek hiányosságai — legtöbb esetben a felmentéseket hozták fel ellene — azok az adott társadalmi keretek között egyelőre nem voltak megoldhatóak. Amennyiben a törvény szelleme nem mindenütt hatott, az elsősorban nem a törvényhozókon, — bár ott is voltak, akik a néppel kapcsolatos törődést nem tudták, vagy nem akarták megérlteni — hanem sok helyen a szűk látókörű megyei kivitelezőkön múlott. Talán éppen ilyen meggondolás alapján állapítja meg a Múlt és Jelen: ,,Az éppen múlt s most következő hét napjai szolgálnak az egész magyar hazánkban az újoncok beadásának idejeül, mely mint könnyen gondolható, majdnem köz-siránkozás ideje. Fájdalom és sajnálkozás szorítja ősze az ember szívét, midőn látja, hogy a katonaságtóli idegenkedés annyira gyűlöltté tudott válni nemzetünk között, hogy a felavattatás mintegy kárhozat gyanánt tekintetik. Ez ismét szomorú következménye népnevelésünk hiányzásának, részint azonban intézményeink egyoldalúságának is. Miért nem tanulja meg minden ember még gyermekségében a haza iránti kötelességeket? Azok között megfogná tanulni a honvédelem szükségét s méltóságát is, tehát nem lehetne tőle idegenkedő. S miért nem akarja honunk nemessége elismerni ugyan azon kötelességeket, melyeket nem nemes polgáraitól oly szorosan megkíván? Pedig mily nagyon ismert axióma juris nálunk, hogy successio cum onere vádit, az az ki jótéteményben részesül, annak némi terheket is kell viselnie. .. ."° 3 A törvény értékét sok szempontból mérhetjük le, de minden magyarázatnál elevenebben fejezi ki összegzését egy „tót paraszt", akivel gróf Dessewfy József Bártfán séta közben beszélgetett. Dessewfy megkérdezte itőle — írja Kazinczynak — : „. . . Mi fáj neked leginkább ... papod, földesurad s a vármegye részéről? ... a vármegye részéről pedig — felelte a kérdezett — hogy nem sorra vagy sorsra szedi fiainkat katonáknak .. ," 0 6 Az 1831. évi katonaállítás alkalmával nem minden törvényhatóság élt — vagy csak részben, mint Heves megye is — a sorshúzásos állítás lehetőségével. Éppen ezért a félremagyarázások elkerülése végett az országgyűlés a szűkszavú 1840:2. törvénycikk pótlásául végrehajtási utasítást küldött a megyéknek 9 7, hogy annak alapján dolgozzák ki újoncozási szabályzataikat úgy, hogy azokat 45
