Sebestény Sándor: Csiky Sándor életpályája (1805–1892) - Tanulmányok Heves megye történetéből 6. (Eger, 1981)
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc küzdelmeiben
rekcdett, hogy mielőbb egyesüljön Windisch-Grätzcel. A találkozás megkönnyítésére Windisch-Grätz is megindította serege zömét Gyöngyös felé, az időközben császári kézbe került szolnoki hídfő védelmére pedig Jellasics hadtestét hagyta hátra. Dembinski magyar főparancsnok terve az volt, hogy az Egerből Gyöngyösön át Pest felé vezető országút mentén megsemmisítő csapást mérjen az ellenség főerőire. A Tisza jobb partján felvonuló csapatainak létszáma azonban alig haladta meg a 35 ezer főt, vagyis nem volt nagyobb, mint WindischGrätz és Schlik egyesülni készülő erői. Dembinski tehát annak érdekében, hogy a főcsapás irányában erőfölényt biztosítson magának, úgy rendelkezett: Vécsey és Damjanich Szolnokkal szemben elhelyezkedő 12 ezer főnyi csapatai még a főtámadás megkezdése előtt intézzenek tüntető támadást Szolnokon át Pest felé. Ezzel a tüntető támadással hitessék el, hogy Szolnoknál a magyar sereg főerői harcolnak, s ezzel vonják magukra Windisch-Grätz Gyöngyös felé közeledő csapatainak egy részét. 2 0-'' Ezt a helyes hadműveleti tervet azonban Dembinski rosszul hajtotta végre. A Szolnok elleni támadásra rendelt délvidéki csapatok teljes felvonulása csak március elejére történhetett meg, viszont a főtámadást csak a Szolnok elleni tüntetés megkezdése után lett volna szabad megindítani. így, az Egerben és környékén elhelyezkedő főerőknek tartózkodni kellett volna minden harci tevékenységtől, nehogy magukra vonják a figyelmet. Dembinski túlságosan lassú ellenséges előrenyomulásra számított, így elővigyázatlanul Klapka csapatait előretolta Kápolnáig. Windisch-Grätz terve viszont az volt, hogy február 26-án saját csapataival megszállja Kápolnát, ugyanakkor Schlik pedig Pétervásáráról Egert. A magyar csapatok egy része tehát 25-én felvonult a gyöngyösi országút és a Tarna völgyén, a főhadiszállás viszont Egerben maradt. A honvédosztályok február 25-én Verpeléten, Kápolnán, Egerben, Füzesabonyban, Poroszlón állottak, míg Görgeynek Dembinski főparancsnoksága alá helyezett hadteste Makiártól Abrányig nyúlt el a miskolci országút mentén. 2 0' 1 így történt, hogy február 26-án, a két irányból támadó osztrák erőkkel szemben a magyar csapatoknak csak a fele tudta felvenni a harcot, a többiek csak másnap érkeztek meg, mikor már kénytelen volt elrendelni Dembinski a viszszavonulást. Kossuth Lajos Debrecenben a március 1-i képviselőházi ülésen számolt be a kápolnai sikertelen ütközetről. Eger követe azért jóleső érzéssel hallgatta, hogy városa tisztelettel fogadta a magyar főparancsnokot: „A főhadiszállás Egerben, ahol Dembinski maga volt jelen, és a nép által fáklyás zenével üdvözöltetvén, a többi közt azon szívreható jelenet adta magát elő, hogy az ellenség tőszomszédjá53
