Új úton… Válogatott dokumentumok a felszabadult Heves megye életéből - Tanulmányok Heves megye történetéből 4. (Eger, 1980)
II. Dokumentumok 1944. november 14-től 1945. május 7-ig
Csirmaz Dezső: előtte szóló képviselőtársa már ismertette a nemzetgyűlés összetételét, majd üdvözli a tanácsot a Magyar Kommunista Párt nevében. Beszéde további részében a párt nevében is hirdeti a magyar újjászületést. Ez attól függ, hogy összefogjanak a demokratikus és haladó erők, mindenki a német fasizmus ellen. A Vörös Hadsereg katonái érezzék, hogy nem ellenséges területen járnak. Nagy nemzeti feladat előtt áll az ország, melyet egy párt sem tudna egyedül megvalósítani. A Kommunista Párt ki akarja venni a ráeső részt az újjáépítésben. A párt tudja, hogy nem helyes, hogy ott, ahol a Vörös Hadsereg van, csak egy párt működjön, alakuljon meg a többi demokratikus párt is. Felszólít minden haladó pártot, hogy vegye ki részét az újjáépítésben. A Kommunista Párt álláspontja az, hogy egyesült erővel meg kell valósítanunk az erős, független Magyarországot. Elnök köszönetet mond a két nemzetgyűlési képviselőnek hogy ily kimerítően tájékoztatta az ülést. Ugv látja és sokan látják, hogy Eger város lakossága körében óriási pánik ül, amelynek nincsen semmi alapja. Templomainkban nem éneklik a Himnuszt, kérdésére a kántor azt mondta: azért, mert nem meri. Csirmaz Dezső: A debreceni nemzetgyűlés a magyar Himnuszszal kezdődött, és a Szózattal végződött. Ezzel a fenti oktalan félelemre megadta a választ. Erre ok nincs, a Kommunista Párt egy kormányt támogató párt, éppen úgy, mint más demokratikus párt. Ez a bizottság megindított egy lapot, ennek szerkesztősége közös bizottság, melynek elnöke Milassin ezredes úr, s ez az összes pártok hivatalos lapja Eger városában. 1 Id. Braun Károly: megállapítja, hogy a közbiztonsági állapotok javultak, ez a Nemzeti Bizottság legfontosabb feladata. Az Újraépítő Bizottság nem fog tudni annyit építeni, mint amennyit egyesek rombolnak. Ebben nemcsak az egriek, hanem a környék lakossága is részt vesz. Fosztogatnak, rabolnak, a borokat elhordják, a pincéket kifosztják, és nagy pusztítást végeznek a hordókban. A kis hordókat elszállították a németek, a hordóállomány nemzeti vagyon. A nemzetőrökkel most már szigorúbban kell ellenőriztetni. Azt kéri és indítványozza, hogy ha kell, az orosz parancsnokság segítségével zárják már le a fosztogatások idejét. Nagy László földműves: a két nemzetgyűlési képviselő beszédéhez a Független Kisgazdapárt nevében a következőket kívánja hozzáfűzni: Ahogy azt Csirmaz képviselő úr mondta, az újjáépítésben a kisgazdapárt a magáét meg fogja tenni. Mint mondották, ki vagyunk rabolva, de az élet halad, s megmutatjuk majd, mit akar az egri földműves. Amikor eljön az ideje, megmutatjuk mit tudunk, és tőlünk telhetőleg biztosítjuk Eger ellátását. Dolgozunk még télen 77